Obama hullámzónak ítélte meg elnökségének idei évét évzáró sajtóértekezletén

Washington |

<p>Az amerikai elnök hullámzó teljesítményűnek ítélte meg hivatali idejének idei évét pénteki évzáró sajtóértekezletén, amely után szokásához híven családjával együtt két hétre Hawaiira utazik pihenni.</p>

Barack Obama kijelentette hogy a nevével fémjelzett egészségbiztosítási program idei kiteljesítése első nehézségei, falakba ütköző törvényhozási kezdeményezései és a globális megfigyelési botrány ellenére a 2013-as év "nem volt olyan rossz". A teljesítményére irányuló kihívó kérdések dacára nem volt hajlandó belemenni olyan önvizsgálatba, amelyet november 14-i sajtóértekezletén tett, amikor is kemény önkritikát gyakorolt az Obamacare addigi kudarcai miatt. Mindazonáltal most is vállalta a felelősséget a hibákért: "Mivel én vagyok a főnök, nyilvánvaló, hogy mi rontottuk el" - jelentette ki.    Védelmébe vette a kormány azon döntését, hogy egyes állampolgároknak - azoknak, akiknek a korábbi egészségbiztosítása megszűnt, mert nem felel meg az új előírásoknak - lehetővé tette a programra való feliratkozás határidejének túllépését. Az intézkedést négy nappal a határidő lejárta előtt jelentette be a kormány.     Obama optimistán kijelentette, hogy kormánya jövő évi teljesítménye sokkal jobb lesz, 2014 "a cselekvés éve lesz".    A The Washington Post című lap korábban megállapította, hogy 2013 nem csak Obama legrosszabb éve volt, hanem minden eddigi amerikai elnöké.    A Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) általi titkos megfigyeléssel kapcsolatban Obama elismerte, hogy "kell valamilyen ellenőrzés a rendszer felett", de hozzátette, hogy az Egyesült Államok hírszerzése "nem szerelhet le egyoldalúan". Közölte, hogy a következő hetekben tanulmányozni fogja azokat az ajánlásokat, amelyeket az általa felkért tanácsadó testület tett az NSA általi megfigyelés megreformálására. Az elnök kijelentette: lehetséges olyan megoldás, hogy a begyűjtött adatok többségét nem az NSA, hanem magántársaságok őrzik majd, hogy helyreálljon az állampolgárok bizalma a rendszerben.    Az amerikai igazságügyi minisztérium közölte pénteken a külföldi hírszerzést felügyelő bírósággal, hogy a kormány már nem ellenzi, hogy a bíróság nyilvánosságra hozza véleményének nem titkos részét arról a törvényről, amely engedélyt ad a kormánynak több millió telefonhívás és elektronikus üzenetek metaadatainak gyűjtésére.    Az Amerikai Polgárjogi Szövetség (ACLU) kérte korábban a bíróságot, hogy hozza nyilvánosságra véleményét a törvényről.    A hét elején Richard Leon szövetségi bíró úgy foglalt állást, hogy "valószínűleg sérti" az amerikai alkotmány által szavatolt polgári és szabadságjogokat, és "szinte már orwelli" az NSA titkos adatgyűjtési programja. Leon határozata az első ismert bírói határozat az ügyben. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?