Obama atomfegyver-leszerelést javasolt Berlinben

Berlin |

<p>A hadászati atomfegyverek további csökkentésére tett javaslatot az amerikai elnök szerdán Berlinben a Brandenburgi kapunál elmondott beszédében.</p>

Barack Obama az egykori hidegháborús megosztottságot és a Németország újraegyesítését egyaránt jelképező városkapunál hangsúlyozta: a szabadság és a demokrácia győzelmét jelenti, hogy amerikai elnökként a Brandenburgi kapu keleti oldalánál szónokolhat, amely a berlini fal idején megközelíthetetlen terület volt.      A szabad világ győzött, de a küzdelem még nem ért véget - mondta az amerikai elnök. Nukleáris világégéstől már nem kell tartani, "de nem vagyunk biztonságban, amíg atomfegyverek vannak" - tette hozzá, tárgyalásokat ajánlva Oroszországnak arról, hogy akár minden harmadik nukleáris robbanótöltetet leszereljék. Rogozin: Nem lehet komolyan venni Obama javaslatátKözvetve elutasította Barack Obama amerikai elnök javaslatát a hadászati atomfegyverek további csökkentésére az orosz kormány elnökhelyettese.     Dmitrij Rogozin szerda délután Moszkvában azt hangoztatta, hogy a nukleáris fegyverek csökkentésére tett amerikai javaslatokat nem lehet komolyan venni mindaddig, amíg az Egyesült Államok erősíti rakétavédelmét.     Barack Obama szerdán Berlinben a Brandenburgi kapunál elhangzott beszédében a hadászati atomfegyverek további csökkentésére tett javaslatot. Az elnök tárgyalásokat ajánlott Oroszországnak, hogy akár minden harmadik robbanótöltetet leszereljék.      Közvetlenül Obama beszéde előtt Vlagyimir Putyin orosz államfő  hangsúlyozta, hogy országa nem engedi meg a hadászati elrettentés egyensúlyának megbomlását. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?