Obama: Amerika az iszlám lezüllesztőivel áll háborúban

Washington |

<p>Az Egyesült Államok nem az iszlámmal, hanem annak lezüllesztőivel áll háborúban - jelentette ki szerdán Barack Obama amerikai elnök, aki egyúttal egységre szólított fel a &quot;szélsőségesség hamis ígéreteivel szemben&quot;.</p>

Az elnök az erőszakos szélsőségesség leküzdése érdekében több mint 60 ország részvételével a Fehér Házban megtartott csúcstalálkozón beszélt erről, ahol leszögezte, hogy a terroristák nem vallási vezetők és nem beszélhetnek egymilliárd muszlim nevében, "akik elutasítják a gyűlölettel teli ideológiájukat".     "Mi nem az iszlámmal állunk háborúban. Mi azokkal az emberekkel állunk háborúban, akik lezüllesztették az iszlámot" - szögezte le az elnök.    "Egyetlen vallás sem felelős a terrorizmusért" - mondta Barack Obama, hozzátéve, hogy az erőszakról az emberek tehetnek.    Az elnök a civilizációk összecsapása hirdetőinek elutasítására szólított fel és hangsúlyozta, hogy "a gyűlöletnek és az intoleranciának sohasem lesz helye az Egyesült Államokban". Mint mondta, senki sem válhat célponttá vagy gyanúsítások áldozatává pusztán a hite miatt.    Ugyanakkor, felszólította az amerikai muszlim közösségeket, hogy tegyenek többet az erőszakos szélsőségesség elleni küzdelemért.    "A muszlim vezetőknek többet kell tenniük annak a  nézetnek az elhiteltelenítése érdekében, hogy nemzeteink eltökélt szándéka az iszlám elnyomása" - hangoztatta Obama, hozzátéve, hogy a fiatal muszlimok különösen fogékonyak a szélsőséges propagandára, ami oda vezethet, hogy csatlakoznak az Iszlám Államhoz Szíriában, vagy hogy belföldön hajtanak végre támadásokat.     Obama, aki a rá nehezedő konzervatív nyomás ellenére beszédében kerülte az "iszlám szélsőségesség" kifejezés használatát, hangsúlyozta, hogy a katonai erő önmagában nem győzheti le a terrorizmust, és hogy az egyes országoknak együtt kell működniük a helyi közösségekkel az erőszakos szélsőségességet hirdetők befolyásának csökkentése érdekében.    Rámutatott, hogy a szélsőségesség elleni küzdelemben az Egyesült Államoknak hűnek kell maradnia a tolerancia és a sokszínűség örökségéhez. Szavai szerint ez egy "generációs probléma", amelynek kezeléséhez nem kevesebb, hanem több demokráciára, jogállamiságra és egyenlő elbánásra van szükség.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?