Obama aláírta az adósságlimit-emelésről szóló törvényt

Washington |

<p>Barack Obama amerikai elnök szombaton aláírta az adósságlimit emeléséről szóló törvényt, s ezzel lekerült a napirendről egy politikailag igen kényes ügy a félidős kongresszusi választások előtt.</p>

A képviselőház kedden 221:201 arányban, a szenátus pedig szerdán 55:43 arányban szavazta meg, hogy a kormányzat 2015. március 15-ig figyelmen kívül hagyhatja a 17 200 milliárd dolláros limitet, azaz az állam teljesítheti kifizetési kötelezettségeit. Március 16-án ismét aktiválják az adósságplafont, mégpedig az addig az időpontig elért szinten.

    Az elnöknek és a demokratáknak fontos győzelem, hogy a republikánusok az adósságplafon emeléséért cserébe nem tudtak engedményeket kicsikarni. A képviselőházi republikánusok konzervatív szárnya eredetileg ismét a deficit csökkentését célzó feltételekhez kívánta kötni az adósságlimitről szóló határozat támogatását, de Obama és a demokraták ezt elutasították. John Boehner, a szövetségi alsóház republikánus elnöke kedden jelentette be, hogy pártja a szükséges szavazatmennyiség híján nem gördít akadályokat a szavazás elé.

    A Boehner által bejelentett döntés szakítást jelent az ellenzéki pártnak a pénzügyi kérdésekben az elmúlt három év során folytatott konfrontatív taktikájával, amely októberben a szövetségi kormányzat 16 napig tartó részleges megbénulásához vezetett.

     A republikánusoknak ez a taktikája 2011-ben ahhoz a - részleteiben később módosított - megállapodáshoz vezetett, amelynek értelmében tíz év alatt mindenre kiterjedően, 2100 milliárd dollárral kell csökkenteni a kiadásokat. A technikai csőddel fenyegető konfrontáció nyomán a Standard & Poor's hitelminősítő először rontotta le az Egyesült Államok legjobb, AAA osztályú besorolását.

    A szövetségi kormányzat októberi részleges leállása komoly presztízsveszteséget okozott a Republikánus Pártnak, amelynek törvényhozási képviselői nem akartak újabb kockázatot vállalni a novemberi választások előtt. Elemzők egybehangzó véleménye szerint a fejlemény jelentős győzelem a demokraták számára.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?