Obama a nukleáris leszerelés fontosságát hangsúlyozta

Prága |

<p>Az Egyesült Államok egy éven belül csúcstalálkozót szervez a nukleáris leszerelésről - jelentette be az amerikai államfő vásárnap Prágában. Európai turnéja során elmondott első nyilvános beszédében Barack Obama felhívta a figyelmet az atomfegyverek veszélyességére, s leszögezte, hogy eljött az ideje az atomfegyver-kísérletek betiltásának.</p>

"Még az idén nekifogunk Oroszországgal, hogy csökkentsük az atomfegyverek számát. Később a többi állammal is együttműködünk ebben. Több évtizednyi tárgyalás után valóban eljött az ideje a nukleáris kísérletek betiltásának" - mondta Obama.

"Ennek érdekében olyan új szerződést fogunk szorgalmazni, amely lehetetlenné tenné a nukleáris anyagok használatát és terjesztését. Igyekezni fogunk megerősíteni az atomfegyverek terjesztésének betiltásáról szóló egyezményt" - fejtette ki az amerikai államfő.

Aláhúzta: a nukleáris leszerelés terén széles nemzetközi együttműködésre és közös szabályokra van szükség.

"Ma reggel világosan láttuk, hogy Észak-Korea ismét megsértette ezeket a szabályokat" - jegyezte meg Obama. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta az észak-koreai atomprogram elleni összehangolt nemzetközi fellépés szükségességét.

Leszögezte: ha Irán felhagy az atomfegyverek megszerzésére irányuló kísérleteivel, akkor Washington lemond a rakétapajzs létrehozásáról. Irán eddigi tevékenysége az atomfegyverek terén azonban reális veszélyt jelent mind az Egyesült Államok, mind szövetségesei számára is - tette hozzá.

"Ha megszűnik az iráni veszély, erősebb lesz a biztonság alapja, és eltűnik a rakétavédelmi pajzs európai kiépítésének legfőbb indoka" - jelentette ki Obama. Hozzátette: Washington természetesen nem kérdőjelezi meg Irán jogát a nukleáris anyagok békés célokra való felhasználására.

- Kezdeményezni fogjuk, hogy négy éven belül vonják ellenőrzés alá a világban található nukleáris anyagokat, mert az atomháború veszélye ugyan csökkent, de a feketepiac miatt nőtt egy atomtámadás veszélye - fejtette ki Obama.

"Határozott célunk, hogy megteremtsük az atomfegyverek nélküli világot" - hangsúlyozta az amerikai elnök. Megjegyezte: természetesen tudja, hogy ez a terv rövid időn belül nem valósítható meg, de a célt nem szabad feladni.

Mintegy félórás beszédében, amelyet 15-20 ezer ezer ember hallgatott a prágai vár előtti Hradzsin téren, Obama rámutatott a klímaváltozás elleni küzdelem fontosságára is. "Az Egyesült Államok ebben szívesen vállal vezető szerepet" - jegyezte meg.

Beszéde után Obama a prágai Kongresszusi Központba hajtott, ahol röviddel 12 óra után megkezdődik az USA-EU csúcstalálkozó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?