Nyomorognak a hazai börtönök lakói

Az Európai Unióban (EU) nincsenek a büntetés-végrehajtásra vonatkozó kötelező jogi normák, a börtönök kialakítására csupán ajánlásokat fogalmaztak meg. Ilyen például az 1987-ben kiadott európai börtönszabályzat: ez tartalmazza azt, hogy egy elítéltnek legalább négy négyzetméternyi zárkaterületet kell biztosítani.

Az Európai Unióban (EU) nincsenek a büntetés-végrehajtásra vonatkozó kötelező jogi normák, a börtönök kialakítására csupán ajánlásokat fogalmaztak meg. Ilyen például az 1987-ben kiadott európai börtönszabályzat: ez tartalmazza azt, hogy egy elítéltnek legalább négy négyzetméternyi zárkaterületet kell biztosítani.

Szlovákiában ezt egyelőre nem sikerült teljesíteni, jelenleg egy rab három–három és fél négyzetméter helyet kaphat. „Ha kötelezőnek vennénk az EU ajánlásait, három új börtönt kellene építeni” – jelentette ki a napokban Daniel Lipšic igazságügyi miniszter. Leszögezte: a szeptembertől érvényes jogszabály miatt – amelybe már belefoglalták a „háromszor és elég” elvet – sokkal több helyre lesz szükség a börtönökben, mint eddig. Nem titok azonban, hogy a kapacitás már most sem elegendő. A lipótvári börtön igazgatója, Milan Gavorník hangsúlyozta: a fegyintézetben átadásra váró, felújított épületben már az uniós ajánlásoknak megfelelően alakították ki a belső területet: az elítéltek például rádiót és televíziót, „barátságosabb” mellékhelyiségeket kapnak, nem is beszélve a különböző sportolási lehetőségekről.

A nyugat-európai büntetés-végrehajtási rendszert természetesen öszsze sem lehet hasonlítani a miénkkel. Az EU-ban például vannak magáncégek által üzemeltetett börtönök, vagy olyan intézmények, amelyeket egyáltalán nem lehet börtönnek nevezni, legfeljebb lakóparknak, ahol az elítéltek sem „rabok”, hanem „bentlakók”. A szabadságukat természetesen korlátozzák, nem fogadhatnak látogatót, ám igaz, hogy ritkán, de hazamehetnek a családjukhoz. ĺgy a kisebb súlyú bűncselekmények elkövetőire nem kerül társadalmi bélyeg, gazdasági szemszögből kevesebb produktív ember megy veszendőbe. Komolyan foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy az először büntetett, jó magaviseletű elítéltek a szabadulásuk előtti utolsó hónapokban csupán dolgozni és aludni járnának a fegyintézetbe.

Az EU kínosan ügyel az emberi jogok védelmére. Ez az ottani börtönökben is érezteti a hatását. Alapvető emberi jog például, hogy valaki dohányzik, és ugyanolyan emberi jog, hogy ezt a másik ember ne tűrje. Lipótváron az elítélteket annak alapján sorolják be a különböző cellákba, hogy az illető cigarettázik-e, a dohányosok számára ugyanis külön helyiségeket rendeznek be. Azzal is sikeresen kísérleteznek Szlovákiában, hogy a kábítószer-élvezők egy cellába kerüljenek, velük külön pszichiáter foglalkozik. Bár jelenleg a szlovákiai börtönök megközelítik az uniós ajánlásokban foglaltakat, látható, hogy szükség lesz a büntetés-végrehajtási rendszer alapos megváltoztatására, ezt egyébként a Dzurinda-kormány is tervezi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?