Nyolc nap után újabb túlélőkre bukkantak a romok alatt

Katmandu |

<p>Élve szabadítottak ki három embert a romok alól Nepálban a pusztító, több mint hétezer ember halálát követelő földrengés után nyolc nappal - közölte vasárnap a nepáli kormány.</p>

A katasztrófa újabb túlélőit - két férfit és egy nőt - egy Katmandutól mintegy 60 kilométerre nyugatra fekvő hegyvidéki falu közelében találták meg a mentőcsapatok. A túlélőket egy közeli katonai kórházba szállították. További részleteket egyelőre nem közöltek.

A hatóságok már nem számítottak arra, hogy további túlélőkre bukkannak a múlt szombati földmozgás után, amely legkevesebb hétezer halálos áldozatot követelt Nepálban és a szomszédos Kínában és Indiában.

Sokkal magasabb lesz a halottak végleges száma

"Sokkal magasabb lesz" az előző hétvégi nepáli földrengés halálos áldozatainak végleges száma, mint amennyiről jelenleg tudunk - jelentette ki vasárnap a dél-ázsiai ország pénzügyminisztere. A jelenlegi adatok szerint hétezernél is több a halottak száma.

"Vannak olyan falvak, amelyekbe még nem tudtunk eljutni, noha tudjuk, hogy bennük minden lakóház romba dőlt" - mondta Ram Saran Mahat. "Úgy gondoljuk, a halottak végleges száma sokkal magasabb lesz" - közölte a tárcavezető, hozzátéve, hogy folyamatosak az utórengések, amelyek újabb áldozatokat szedhetnek.

A Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Federációja (IFRC) szerint bizonyos, a földmozgás által leginkább sújtott területeken fekvő falvak és városok csaknem teljesen romba dőltek. A szervezet arról számolt be, hogy például a fővárostól keletre lévő Szindhupalcsovk körzetben található mintegy 40 ezer épület 90 százaléka a földdel vált egyenlővé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?