Nyolc miniszterrel alakul meg az Orbán-kormány

Budapest |

<p>Nyolc miniszterrel alakul meg az Orbán-kormány: Matolcsy György vezeti a Nemzetgazdasági Minisztériumot, Martonyi János a külügyi tárcát, Pintér Sándor lesz a belügyminiszter, Fellegi Tamás a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium irányítója, Réthelyi Miklós a nemzeti erőforrásokért felelős tárcavezető, Fazekas Sándor a vidékfejlesztési miniszter, Hende Csaba a honvédelmi, Navracsics Tibor pedig a közigazgatásért és az igazságügyért felel majd kormányfő-helyettesként.</p>

Varga Mihály a Miniszterelnökséget vezeti államtitkárként.
Orbán Viktor szerint olyan kormánytagokra van szükség, akik meg tudnak felelni egy új politikai-gazdasági rendszer megalapításának. A leendő miniszterelnök erről akkor beszélt, amikor bemutatta a Parlamentben kormányának tagjait hétfőn.

A Fidesz elnöke azt mondta: kormánya feladata a nemzeti ügyek képviselete.

Mint mondta, olyan kormánytagokra van szükség, akik megfelelő kvalitással, jártassággal bírnak, tapasztalt emberek és vezetők, készen állnak arra, hogy politikai vezetőként viselkedjenek, döntéseket hozzanak és azokért vállalják a felelősséget.
Az ország kormányzati-pénzügyi vezetőitől az emberek azt várják, hogy ne vonják ki magukat a törvények hatálya alól - mondta Orbán Viktor hétfőn újságíróknak a jegybankelnökkel való közös munkára vonatkozó kérdésre. Mint fogalmazott, "együtt sírunk, együtt nevetünk. Itt kell adózni".

Ez egy elvi kérdés, nem pedig személyes kérdés, nem a Magyar Nemzeti Bank függetlenségének kérdése - hangsúlyozta a leendő miniszterelnök.




Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?