Nyeregben az RMDSZ

Bukarest. Megfigyelők szerint már nem csak az RMDSZ, hanem a független képviselők támogatására is rászorul Romániában az eddigi kormánypárt, ha hatalmon akar maradni. Ezt tűnik ki a választási bizottság tegnapi jelentéséből.

Bukarest. Megfigyelők szerint már nem csak az RMDSZ, hanem a független képviselők támogatására is rászorul Romániában az eddigi kormánypárt, ha hatalmon akar maradni. Ezt tűnik ki a választási bizottság tegnapi jelentéséből. Markó Béla, az RMDSZ elnöke azt nyilatkozta, a szövetség jó összetételű, felkészült, erős parlamenti csoporttal rendelkezik az új román törvényhozásban, nélküle kormányt alakítani nem lehet.

Elosztotta tegnap a november 28-án megválasztott román parlament két házának mandátumait a központi választási iroda (BEC). A kétkamarás román parlament képviselőházában az Adrian Nastase kormányfő által vezetett Szociáldemokrata Pártból (PSD) és a Román Humanista Pártból (PUR) álló választási szövetség a mandátumok 39,7, a felsőháznak is nevezett szenátusban pedig a helyek 41,6 százalékát szerezte meg. A demokratikus ellenzéket képviselő jobbközép liberális-demokrata koalíció, az Alianta D.A. (Igazságosság és Igazság Szövetség), amely a Nemzeti Liberális Pártból (PNL) és a Traian Basescu bukaresti főpolgármester által vezetett Demokrata Pártból áll, a képviselőházban a mandátumok 33,7, a szenátusi mandátumoknak pedig 35,7 százalékát tudhatja a magáénak. A képviselőházi mandátumok 14,4 százaléka és a szenátusi helyek 15,3 százaléka a Nagy Románia Párté (PRM) lett. A negyedik, de az adott romániai politikai helyzetben a mérleg nyelvének is tekinthető RMDSZ a képviselőházban a mandátumok 6,7, a szenátusi helyeknek pedig a 7,2 százalékával rendelkezik.

Ezek szerint a 314 helyes képviselőházban a PSD+PUR szövetség 132, az ellenzéki ADA tömörülés 112, a PRM 48, az RMDSZ pedig 22 mandátumot kapott. Hátra van még a magyartól eltérő romániai nemzeti kisebbségeket megillető 18 képviselői mandátum elosztása, ami mára várható. A 137 tagú szenátusban a PSD+PUR 57, az ellenzéki ADA 49, a PRM 21, az RMDSZ pedig 10 mandátummal rendelkezik.

Markó kijelentette: „Bizonyos értelemben jobb helyzetben vagyunk, mint eddig bármikor, mert nélkülünk nem lehet kormányt alakítani, hacsak valaki nem akar a PRM-mel összeállni. Európában azonban senki nem fogadna el egy ilyen szövetséget. Az új parlamentben kialakult helyzetben kormánytöbbséget csak nagy erőfeszítéssel lehet alkotni, mert csak a két házban együtt van meg. Ez gondokat okozhat a következő időszakban, amikor stabil kormányzásra lesz szükség.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?