Novemberben támadás indul?

London. Brit lapértesülések szerint várhatóan november végére Kuvaitba érkeznek az első brit harci egységek egy Irak elleni háború előkészületei keretében.

A brit hadsereg 7. páncélos dandárja egységeire épülő mintegy 15-20 ezer katona a Perzsa-öbölben készenlétben álló mintegy 50 ezer fős amerikai erőkhöz csatlakozik, hogy készen álljon egy Irak elleni katonai fellépésre arra az esetre, ha Szaddám Huszein iraki elnök nem működik együtt az ENSZ-fegyverzetellenőreivel – tudta meg brit védelmi illetékesektől a The Sunday Times és a The Sunday Telegraph vasárnapi lap. A katonák felsorakoztatása valószínűleg egybeesik az iraki fegyverzetellenőrzés kezdetével. Az ENSZ-ellenőrök első csoportjának november 25-e után kell megkezdenie a munkát Irakban. A brit védelmi tárca illetékesei közölték, hogy a brit egységek mobilizálásának hivatalos bejelentésére még a héten, a parlament új ülésszakának szerdai hivatalos megnyitója után sor kerül. Elrendelik a tartalékosok mozgósítását, a hadsereg szállítóhajókat bérel a katonai eszközök – köztük mintegy 200 Challenger harckocsi – térségbe juttatására.

Az ENSZ új iraki leszerelési határozatának elfogadása adott jelzést a teljes körű brit katonai mozgósítás első szakaszának elrendelésére. Brit védelmi illetékesek az iraki vezetésre való nyomásgyakorlás szükségességével indokolták a lépést, mondván meg kell győzni Szaddám Huszein iraki elnököt arról, „halálos következményekkel” kénytelen számolni, ha nem teljesíti maradéktalanul az ENSZ-határozatban megfogalmazott leszerelési követeléseket. Az amerikai és az brit katonák teljes felsorakoztatása három hónapot vehet igénybe. Katonai stratégák szerint a háború nem valószínű, hogy kezdetét veszi február 21-e, az ENSZ-ellenőrök munkájának végső határideje előtt. A The Sunday Times tudni véli, hogy a katonai beavatkozás előkészületei keretében a kaliforniai Mojave sivatagban megkezdődött a brit hadsereg kommandósainak kiképzése a sivatagi illetve városi hadviselésre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?