Növekvő aggodalom az arab világban a párizsi vérengzés következményei miatt

<p>Feszült figyelemmel követik az arab világban a nyugati társadalmak reakcióját a párizsi gyilkosságokra; sokan az iszlámellenes érzelmek rohamos terjedésétől tartanak.</p>

"Megint a muzulmánok fizetnek a világban elkövetett terrorcselekményekért" - áll nagy piros betűkkel az al-Jóm asz-Szábe című egyiptomi újság pénteki címlapján, utalva arra, hogy több mecsetet támadás ért Franciaországban, miután egy algériai származású testvérpár agyonlőtte Párizsban a Charlie Hebdo című szatirikus hetilap 12 munkatársát.    Ammár Ali Haszan egyiptomi politológus és rovatvezető az MTI-nek nyilatkozva úgy vélekedett: az arab sajtóban és a muzulmán értelmiségiek körében egyfajta frusztrált hangulatot lehet észlelni, hiszen a Nyugaton kialakult iszlámképet pont ezek az esetek formálják leginkább. "Az embereken ilyenkor eluralkodik az érzés, hogy a Nyugat nem képes különbséget tenni az arab társadalmak túlnyomó többségét alkotó mérsékelt muzulmánok, és a terroristák között" - mondta a politológus.    "A megbélyegzettség érzését tovább rontja, hogy a Nyugat a jelek szerint elfelejti: a dzsihadisták ellen harcolók, csakúgy mint a világban elkövetett merényletek áldozatai általában muzulmán vallásúak - mondta, és megjegyezte - a sors fintora, hogy a rendőr, akit a csütörtöki vérengzésről készült felvételek egyikén agyonlőnek, egy tunéziai származású muzulmán."    Haszan szerint sokan úgy látják, hogy az Európában és az Egyesült Államokban terjedő ellenérzés a muzulmánokkal szemben a radikálisok malmára hajtja a vizet, hiszen a fiatalok verbuválásakor mindig azzal érvelnek, hogy a Nyugat állandó háborút vív az iszlám ellen.    "A muzulmánok úgy látszik minden helyzetben vesztésre állnak" - írja egy neves szudáni karikaturista, Hálid al-Baih, aki azt fájlalja az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió honlapján megjelent cikkében, hogy "a muzulmán vallásúaknak folyton elnézést kell kérniük olyan tettekért, amelyeket nem követtek el, és nem is támogattak".    A BBC arab nyelvű csatornáján futó egyik műsorban egy Franciaországból betelefonáló néző keserűen állapította meg, hogy bár Szíriában és Irakban "naponta több tucat embert mészárolnak le, az erről szóló tudósítások eltörpülnek a párizsi eset által kiváltott hírözön mellett". 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?