Notre-Dame: Megtartották az első karácsonyesti koncertet a tűzvész sújtotta székesegyházban

Notre Dame
Párizs |

Megtartották az első karácsonyesti koncertet a 2019. áprilisi tűzvész pusztította párizsi Notre-Dame-székesegyház belsejében.

A székesegyház kórusának tagjai védősisakban és -öltözékben énekeltek egy csellista és egy kölcsönzött orgona kíséretében az elsötétített középkori épületben, amelyben most készülnek a kockázatos tisztítási műveletek után a nagyszabású rekonstrukcióra. A tervek szerint húszan énekeltek volna, de biztonsági okokból a számukat nyolcra csökkentették.

Az énekesek a társas távolságtartás szabályait betartva álltak fel, hogy levehessék az énekléshez a koronavírus-világjárvány miatt kötelező maszkot.

A koncerten elhangzott angolul és francául a Csendes éj, Az angyalok himnusza, sőt még a Jingle Bells is. A dalokat decemberben vették fel, és a felvételt csütörtök éjfélkor mutatták be. A felvételen közönség nem vehetett részt, és várhatóan legalább 2024-ig nem is léphet az épületbe.

Az egyházmegye szerint az érzelmek és a remény áthatotta koncertnek erős jelképes jelentése volt, és a középkorig visszanyúló zenei örökség ünnepét jelentette.

Michel Aupetit, Párizs érseke a Notre-Dame helyett a Louvre közelében lévő Saint-Germain-l'Auxerrois-templomban tartott karácsonyesti misét csütörtökön.

A Notre-Dame kórusa évente 60 koncertet adott a székesegyházban, de a tűzvész óta vándorkórusként más párizsi templomokban lép fel.

A több mint 850 éves székesegyházban 2019. április 15-én csaptak fel a lángok, elpusztítva a tetőzetet és a huszártornyot. A munkásoknak csak idén decemberben sikerült annyira stabilizálni az épületet, hogy megkezdhessék az újjáépítést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?