Nőjogi aktivistákat vettek őrizetbe a Nőnap előestéjén

Peking |

<p>Őrizetbe vettek Kínában négy nőjogi aktivistát közvetlenül a Nemzetközi Nőnap előtt - közölte az egyik érintett ügyvédje.</p>

A jogász szerint a feministákat elővigyázatosságból fogták le, mert a hatóságok el akarják kerülni, hogy a vasárnapi nőnapi rendezvényeket megzavarják. Az egyik őrizetbe vett aktivista az uniszex illemhelyekért kampányoló Li Ting-ting, aki már korábban is kivívta a rendőrség haragját férfivécékben tartott tiltakozó akcióival.

Sajtóértesülések szerint Li arra készült, hogy a Nőnapon tiltakozó akciót szervez, amelyen elsősorban a tömegközlekedési eszközökön elkövetett szexuális zaklatásokra hívja fel a figyelmet. Lit és három másik aktivistát Pekingben vették őrizetbe. Egy személyt állítólag a déli Kuangcsouban tartóztattak le, de ezt az ügyvéd nem tudta megerősíteni.

A rendőrség nem fűzött kommentárt a közlésekhez. Kínában a kommunista állampárt képviselői a hivatalos nyilatkozatokban külön hangsúlyozzák a Nemzetközi Nőnap szerepét, hogy ezáltal is felhívják a figyelmet a gyengébb nem jogainak biztosítása terén mutatott haladásra. Jogvédők ugyanakkor azt hangoztatják, hogy Peking egyre szigorúbban lép fel a szabad véleménynyilvánítás ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?