Nincs méreg a washingtoni katonai reptérre érkezett levélben

Washington |

<p>Nem talált mérgező anyagot az amerikai védelmi minisztériumhoz tartozó Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA) a washingtoni Anacostia-Bolling légitámaszpontra érkezett postában, kedden.</p>

 

A DIA az előzetes vizsgálatok alapján, néhány órával korábban még úgy nyilatkozott, hogy az egyik levél "lehetséges biológiai mérgeket" tartalmazott. Harry Reid, az amerikai szenátus demokrata többségének vezetője pedig kijelentette, hogy a küldeményben ricin van.     Kora esti közleményében az ügynökség már azt jelentette be, hogy a részletes vizsgálat során egyetlen veszélyes küldeményt sem azonosítottak.      A múlt héten Barack Obama amerikai elnöknek és Roger Wicker mississippi republikánus szenátornak adtak fel a biológiai fegyverekben is gyakran használatos ricint tartalmazó levelet. A küldeményeket még azelőtt kiszűrték, hogy eljuthattak volna a címzettekhez.     A 45 éves Paul Kevin Curtist, akit a múlt héten azzal vádoltak meg, hogy ő adta fel az Obamának és Wickernek címzett leveleket, kedden óvadék ellenében szabadon bocsátották. Később azt is bejelentették, hogy a férfi ellen ejtették a vádakat. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?