New Yorkban sok a halálos áldozat, Floridában újranyitottak strandokat

koronavírus New York

New York államban sok a halálos áldozat – jelentette be Andrew Cuomo, az állam kormányzója hétfőn, Ron DeSantis floridai kormányzó pedig azt közölte, hogy az állam egyes tengerparti strandjait újranyitották.

Andrew Cuomo a szokásos napi sajtóértekezletén elmondta: vasárnap New York államban legalább 478 beteg halt meg az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegségben. „Ez az adat rémes” – fogalmazott.

A kormányzó arról beszélt, hogy az államnak, miközben az üzleti élet újraindításán dolgozik, „újra kell gondolnia a társadalmat”. Hogy ezen mit is ért, arról nem szólt a demokrata párti politikus. Utalva a több tagállamban elharapódzó, a gazdasági újraindítást követelő demonstrációkra, leszögezte: „nincs szükség tüntetésekre ahhoz, hogy bárkit is meggyőzzünk a gazdaság újraindításának fontosságáról”. New York állam gazdasága beindításának esetleges időpontjáról azonban nem szólt.

Cuomo hangsúlyozta: ehhez New York államnak szüksége van a szövetségi kormányzat segítségére is. Felvetette, hogy a gazdaságélénkítő csomagtervben biztosítani kellene a járvány frontvonalában küzdő egészségügyi dolgozóknak – orvosoknak, ápolóknak – járó veszélyességi pótlékot is. Közölte azt is, hogy jelentős szövetségi segítség hiányában mintegy 20 százalékkal csökkenteni kell majd az önkormányzatok, iskolák, kórházak működési költségeit.

A kormányzó bejelentette, hogy New York államban mintegy 20 kórházban gyógyítják a Covid-19-ben szenvedőket hidroxi-klorokinnal, azzal az egyesek által vitatott szerrel, amelyet malária vagy súlyos autoimmun betegségek – mint például a lupus vagy a reumatoid artritisz – kezelésére alkalmaznak. Ezek a kórházak ma nyújtják be a szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeletnek (FDA) az eddigi tapasztalatokról készült jelentéseket.

Florida északkeleti partvidékén már a hétvégén megnyitottak egyes tengerparti strandokat, Ron DeSantis kormányzó azonban további könnyítéseket jelentett be. Ugyanakkor azt is előírta, hogy a tengerparton is kötelező betartani a társadalmi távolságtartás szabályait, és érvényben maradnak a nagyobb összejöveteleket tiltó előírások is.

Chad Wolf, ügyvezető belbiztonsági miniszter hétfőn bejelentette: további harminc napra meghosszabbították a kanadai és a mexikói határon érvényben lévő utazási korlátozásokat.

Több amerikai televízió is jelentette: a Boston Globe című lap halálozási hírei vasárnap 16 oldalt tettek ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?