Nemzetközi Vöröskereszt: a gázai kórházak arra a pontra jutottak, ahonnan nincsen visszaút

izraeli-palesztin konfliktus

Be kell szüntetni a gázai kórházak rombolását – hangoztatta a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) pénteken. Egyben hangsúlyozta, hogy az egészségügyi rendszer már arra a pontra jutott, ahonnan nincsen visszatérés, ezrek élete forog veszélyben.

„Elviselhetetlen a gázai kórházak lerombolása, amelyet be kell szüntetni. Polgári személyek – paciensek és egészségügyi dolgozók – ezreinek élete forog veszélyben” – hangsúlyozta közleményében William Schomburg, az ICRC gázai képviseletének vezetője.

Az ICRC felszólított a gázai egészségügyi létesítmények, a paciensek és az ápoló személyzet sürgős megvédésére.

„A túlterhelt, a szállításokból kifogyott és egyre veszélyesebb helyzetben lévő gázai egészségügyi rendszer eljutott arra a pontra, ahonnan már nincsen visszatérés, a helyzet ezrek életét veszélyezteti, sebesültekét, betegekét és a belső menekültekét” – mutatott rá a szervezet, kiemelte, hogy kórházak és mentők rongálódtak meg súlyosan a támadások miatt.

Az ICRC szerint a munkatársai, miközben alapvető egészségügyi felszereléseket osztottak a gázai egészségügyi intézményeknek, „rettenetes jelenetek tanúi voltak, amelyek csak súlyosbodtak az ellenségeskedések fokozódásával”.

Az ENSZ és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a háború kezdete óta bírálja a kórházakat és mentőket ért légicsapásokat és tüzérségi támadásokat.

Izrael azzal vádolja a Hamászt, hogy a kórházakat használja fel a támadásokhoz és az alagutak elrejtéséhez, amit az iszlamista mozgalom tagad.

A Gázai övezet legnagyobb kórházát, a gázavárosi Sifa kórházat „már elárasztották a betegek, emellett családokat fogad be, akik elvesztették otthonukat a konfliktus miatt” – közölte az ICRC, amely emlékeztetett arra, hogy kórházak közelében végrehajtott minden katonai művelet során figyelembe kell venni a polgári személyek jelenlétét, akiket véd a nemzetközi emberiességi jog.

A Hamász szerint tizenhárman haltak a Sifa kórházban egy légicsapásban, amelyet mind a palesztin szervezet, mint a létesítmény igazgatója Izraelnek tulajdonított. A kórházigazgató szerint pénteken egy gázavárosi iskola – ahol szintén menekülteket fogadnak be – ellen végrehajtott légitámadás után mintegy ötven holttestet szállítottak el.

Az izraeli hadsereg, amely egyelőre nem reagált a palesztin állításokra, annyit közölt, hogy egyik hadosztálya fontos hadműveleteket hajtott végre a kórház közvetlen közelében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?