Nemzeti megemlékezés a párizsi merényletek áldozatairól

Párizs |

<p>Francois Hollande francia államfő részvételével nemzeti megemlékezést tartottak a november 13-i párizsi merényletek 130 halálos áldozatának emléke előtt tisztelegve péntek délelőtt a francia fővárosban, az Invalidusok díszudvarán.</p>

Az egyórás megemlékezés kezdetén a Marseillaise, a francia himnusz csendült fel, majd Jacques Brel belga énekes Quand on n'a que l'amour című szerelmes dalát énekelte három énekesnő, miközben az áldozatok fotóit vetítették ki, majd valamennyiük neve is elhangzott.

Francois Hollande gyászbeszédében "ünnepélyes ígéretet" tett arra, hogy mindent megtesz "a fanatikusok hadseregének", a "gyilkosok hordájának" elpusztítása céljából, amely "egy őrült eszme és az elárult Isten" nevében 130 embert megölt és több százat megsebesített Párizsban.

Az államfő szerint egy egész nemzet gyászol most, mert a 130 áldozat Franciaország értékeit képviselte. "Azért mészárolták le őket, mert szabad emberek voltak" - hangsúlyozta a francia elnök.

"A mi dolgunk, hogy életben tartsuk őket. Nem engedünk sem a félelemnek, sem a gyűlöletnek. És ha a harag el is ragad minket, azt annak a nyugodt eltökéltségnek a szolgálatába fogjuk állítani, amely a szabadságot védi" - fogalmazott a francia elnök negyedórás megemlékezésében.

Francois Hollande megemlítette, hogy az áldozatok mintegy ötven francia településről és 17 országból származtak, de mindannyian a Fény városában vesztették életüket, amely éjjel-nappal lüktet. A kávéházak teraszain, olyan nyitott helyeken haltak meg, ahol az eszmék találkoznak. A Bataclan koncertterem, ahol 89-en veszítették életüket egy amerikai együttes koncertjén, pedig Párizs szellemiségét testesíti meg az államfő szerint.

A gyilkosok "egy szabad nép fiatalságára csaptak le, amely a kultúrát éltetni. Minden kultúrát" - hívta fel a figyelmet a francia elnök.

"Ez a zene elviselhetetlen a terroristák fülének. Ezt a harmóniát akarták megtörni. De nem fogják megállítani. Válaszul még többet fogunk énekelni, még több koncert és előadás lesz, továbbra is ki fogunk járni a stadionokba" - mondta Francois Hollande a támadások egyik helyszínére, a Stade de France nemzeti stadionra utalva, amelynek közelében három öngyilkos merénylő robbantotta fel magát a barátságos német-francia labdarúgó-mérkőzés alatt.

"A könnyek ellenére ez a generáció Franciaország arcává vált" - emlékeztetett az elnök, kiemelve, hogy a megöltek "egy korosztályhoz tartoztak és többségük még nem volt 35 éves".

"Üdvözlöm ezt az új generációt. Lecsaptak rá, megfélemlítették, de élni fog. Azon halottak nevében fog teljes életet élni, akiket most siratunk" - fogalmazott Francois Hollande.

"A terroristák meg akarnak minket osztani, szembe akarnak állítani egymással, egymásnak akarnak bennünket uszítani. Nem fog nekik sikerülni. Övék a halál kultusza, miénk az életöröm" - mutatott rá az államfő.

Francois Hollande megemlítette, hogy a terroristák gyűlöletének Bamako, Tunisz, Palmüra és korábban London és Madrid is áldozatul esett.

"Ezt az ellenséget le fogjuk győzni. A köztársaság és a demokrácia erejével. És az intézményeinkkel. A nemzetközi joggal" - mondta a francia elnök. "Számíthatunk a szíriai és az iraki hadműveletekben elkötelezett katonáinkra. Számíthatunk a rendőreinkre, csendőreinkre, akik csodálatosan viselkedtek. A parlamentre is számíthatunk, amely meghozta a szükséges intézkedéseket hazánk érdekeinek védelmében" - tette hozzá Francois Hollande.

A megemlékezésen az áldozatok mintegy ezer hozzátartozója, a sebesültek egy része, valamint a teljes francia kormány, a legfőbb ellenzéki politikusok, köztük Nicolas Sarkozy volt államfő, a parlamenti pártok vezetői és a támadásban elhunyt külföldi állampolgárok országainak nagykövetei voltak jelen, összesen 2600 meghívott. Két család viszont nem kívánt részt venni a szertartáson, tiltakozásul azért, mert szerintük Franciaország nem tett elég erőfeszítést a terrortámadások megelőzése érdekében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?