Németországból eddig több mint 400 iszlamista utazott Szíriába

Berlin/Köln |

<p>Tovább emelkedett azoknak az iszlamistáknak a száma, akik Németországból utaztak a polgárháború sújtotta Szíriába - közölte a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal elnöke.</p>

Hans-Georg Maassen a dpa német hírügynökségnek csütörtökön elmondta, hogy a hatóságok több mint 400 kiutazóról tudnak, akik közül többen már haza is tértek. Maassen szerint a visszatért dzsihadisták között 25 olyan személy lehet, akik harci tapasztalatokat gyűjtöttek Szíriában. Hozzátette ugyanakkor, hogy nincs tudomásuk arról, hogy ezek az emberek Németországban konkrét terrorista támadás végrehajtására készülnének.

A német alkotmányvédők már a szíriai harcok 2011-es kitörése óta számolják a közel-keleti országba indulókat. A mozgások nagy részét 2013-tól kezdve regisztrálták. Azóta folyamatosan emelkedik a kiutazók száma: míg a tavalyi év közepén 60 főt jegyeztek fel, az év végére ez a szám már elérte a 240-et, az idén tavasszal pedig a 320-at.

Az alkotmányvédelmi hivatal elnöke szerint a néhány héttel ezelőtti brüsszeli merénylet megmutatta, hogy a szíriai harcosok hazatérése európai problémává vált. "Fel kell készülnünk az esetleges európai támadásokra" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy mindez nagy kihívás a biztonsági hatóságok számára, akik között elengedhetetlen a szoros együttműködés.

A brüsszeli zsidó múzeumnál május végén követtek el merényletet, amelyben négyen - egy izraeli turista házaspár, valamint egy francia és egy belga állampolgár - meghaltak. A támadás végrehajtásával egy fiatal franciaországi iszlamistát gyanúsítanak, aki korábban Szíriában harcolt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?