Németország kész nagy árat megfizetni, ha Moszkva elleni újabb szankciókat vezetnek be

Németország kész nagy árat megfizetni, ha Moszkva elleni újabb szankciókat vezetnek be

Németország kész elviselni, hogy nagy árat fizessen azért, ha Ukrajna biztonsága érdekében Oroszországgal szemben újabb szankciókat kell bevezetni – jelentette ki Annalena Baerbock német külügyminiszter hétfőn Kijevben, hivatali partnerével, Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatójukon. Baerbockot és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozója elmaradt.

„Megpróbáljuk folytatni a párbeszédet Oroszországgal, ezért az Egyesült Államokkal és a NATO-val közösen írásos válaszokat adtunk, amelyben egyértelművé tettük, hogy a feszültség csökkentése most tőle függ. Egyértelműen elhangzott az is, hogy következményei lesznek egy Ukrajna elleni újabb agressziónak. Tekintettel országomnak a partnereivel fennálló szoros kapcsolatára, készek vagyunk elviselni a magas gazdasági árat, hiszen Ukrajna biztonsága forog kockán” – fogalmazott a német diplomácia vezetője.

Hangsúlyozta: Németország feltétel nélkül támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását, és mindent megtesz a feszültség további fokozódásának megelőzésért. „Ezért egy sor kemény intézkedést tervezünk Oroszország ellen. Ezek a szankciók példátlanok, és minden partnerrel összehangoltuk őket” – tette hozzá Baerbock.  

Kijev már több ízben fordult Berlinhez azért, hogy ne engedélyezze az Ukrajnát elkerülő Északi Áramlat-2 orosz-német gázvezeték beindítását. A gázvezeték  viszont komoly gazdasági előnyöket jelent Németországnak. Az Egyesült Államok ugyanakkor kilátásba helyezett Ukrajna megtámadása esetére olyan szankciót Oroszországgal szemben, amely megakadályozná az Északi Áramlat-2 beindítását.

Kuleba a tájékoztatón közölte, hogy lehetséges megoldást találtak Baerbockkal Ukrajna védelmi fegyverekkel történő ellátására. „Ma nemcsak arról beszéltünk, hogy Németország ilyen vagy olyan okok miatt mit nem tud megtenni, hanem arról is, hogy mit szándékozik tenni Ukrajna támogatásáért, konkrétan a védelem és a biztonság területén. Ez őszinte beszélgetés volt. Az álláspontjaink valóban különböznek egymástól, a mi feladatunk viszont a megoldások keresése. Azt gondolom, hogy ma megtaláltuk a közös nevezőt. Most várom a német kormány lépését” – fejtette ki.

Az ukrán külügyminiszter a nap folyamán korábban tartott tájékoztatóján „igazságtalannak” nevezte Berlin magyarázatát arról, miért tagadja meg a védelmi fegyverek szállítását Ukrajnának. Eddig Németország az ukrán katonák számára mindössze ötezer darab rohamsisak szállítására tett ígéretet.

Az ukrán tárcavezető elmondta még: dolgoznak azon, hogy a Donyec-medencei fegyveres konfliktus békés rendezésére életre hívott, úgynevezett normandiai formátumban a nemrég Párizsban megtartott tanácsadói szintű találkozó után mihamarabb legyen újabb, ilyen szintű találkozó Berlinben. A „normandiai négyeknek” nevezett országcsoportnak Ukrajna, Oroszország, Franciaország és Németország a tagjai.  

Kuleba azzal magyarázta a német külügyminiszter és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mostanra tervezett találkozójának elmaradását, hogy mindkét félnek másképpen alakult a programja. Szavai szerint Zelenszkijnek mostanában nagyon sűrű a napirendje, de hangsúlyozta, hogy semmiképpen sem kell politikai jelzésként értékelni a találkozó lemondását. Baerbock hozzáfűzte, hogy eredetileg a francia külügyminiszterrel közös kijevi látogatást terveztek, de mivel kollégája nem tudott vele egy időben érkezni, ő is kénytelen volt átalakítani ukrajnai programját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?