Németország katonákat és drónokat küldene

Berlin |

<p>Németország fontolóra vette, hogy taktikai drónokat és kétszáz katonát küld Ukrajnába az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) missziójának támogatására - közölte a Bild című német újság szombati számában.</p>

A katonák, köztük ötven ejtőernyős kivezénylésére engedélyt kell adnia a német parlamentnek is. A francia külügyminisztérium hétfőn jelentette be, hogy Párizs és Berlin az EBESZ kérésére pilóta nélküli felderítő repülőgépeket ajánlott fel a kelet-ukrajnai fegyverszünet betartásának ellenőrzéséhez.

A német külügyminisztérium egyik szóvivője jelezte, hogy a német és a francia kormány tárgyalásokat folytat a páneurópai szervezettel. Annak lehetőségeit vitatják meg, hogy miként lehetne hatékonyan támogatni az EBESZ-t ukrajnai feladatainak végrehajtásában. 

Döntés még nem született, "jelenleg csak puhatolózó jellegű tárgyalások folynak" - mondta a szóvivő. Hozzátette: Frank-Walter Steinmeier, a német diplomácia irányítója pénteken Párizsban tett látogatásán beszélt vendéglátóival arról, hogy miként tudná a két ország közösen támogatni az EBESZ megfigyelői misszióját. Kiemelte azonban azt is, hogy számos jogi és politikai kérdést kell tisztázni.  

A Bild úgy tudja, hogy Németország Luna típusú drónokkal venne részt közvetlenül az EBESZ ukrajnai missziójában. A 2,36 méter hosszú, 40 kilogrammos repülőket az Ukrajnába küldendő német katonák irányítanák, illetve a katonák egy része az EBESZ megfigyelőinek védelmét látná el.  

Az EBESZ feladata a tűzszünet betartásának figyelemmel követése, és egy megfigyelő csoportja Kelet-Ukrajnában tartózkodik. Az ukrán-orosz határ bizonyos szakaszait oroszbarát szeparatisták tartják ellenőrzés alatt, ami a kijevi vezetés szerint lehetővé teszi, hogy utánpótlást kapjanak, ideértve a nehézfegyvereket is, Oroszországból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?