Német szakértők szerint is lehetséges, hogy a másodpilóta szándékosan elpusztította a gépet

Berlin |

<p>A Germanwings német légitársaság franciaországi repülőgép-szerencsétlenségének feltárásában közreműködő német szakértők megerősítik a francia hatóságok megállapítását, miszerint a másodpilóta vélhetően szándékosan pusztította el a gépet - mondta a német közlekedési miniszter csütörtökön Berlinben.</p>

Alexander Dobrindt közölte, hogy a francia hatóságok munkáját a légi balesetek vizsgálatával foglalkozó német hatóság és a Lufthansa szakértői is segítik, és egyetértenek az eljárást vezető marseille-i ügyészség megállapításaival.    A miniszter hangsúlyozta, hogy a pilótafülke ajtaját az arra jogosult és a szükséges információkkal rendelkező személyek csak akkor nem tudják kívülről kinyitni, ha belülről szándékosan akadályozzák az ajtó kinyitását.    Thomas de Maiziere belügyminiszter azt mondta, hogy a német hatóságoknak sincs tudomásuk arról, hogy a másodpilótának lettek volna terrorista kapcsolatai. De Maiziere elmondta, hogy az illetékesek már kedden, a katasztrófa napján elvégezték az ilyenkor szükséges vizsgálatokat a nemzetközi partnerekkel együttműködve, és nem találtak terrorizmusra utaló jeleket a másodpilótával kapcsolatban.    Hozzátette, hogy a Germanwings anyavállalatánál, a Lufthansánál rendszeresen végzett biztonsági ellenőrzések sem eredményeztek gyanús jeleket.    A belügyminiszter elmondta, hogy a lezuhant gép személyzetének valamennyi tagját ellenőrizték, és ez mind a hat fő esetében negatív eredményt hozott, vagyis nem tártak fel biztonsági kockázatot vagy terrorizmusra utaló jelet.    A másodpilóta Brice Robin marseille-i ügyész tájékoztatása szerint Andreas Lubitz, akit a német sajtóban a vonatkozó szakmai előírásoknak megfelelően Andreas L. névvel jelölnek.     Az ARD országos közszolgálati televízió helyszíni beszámolója szerint a Rajna-vidék-Pfalz tartománybeli Montabaurban, ahol a 28 éves másodpilóta felnőtt, a kisváros közösségét sokkolta a hír, hogy a fiatalember valószínűleg öngyilkosságot követett el, és magával rántott a halálba 149 embert. A másodpilótát nyugodt, kedves embernek ismerték, és sikeres pilótakarrierje révén példaképként tartották számon a helyi vitorlázórepülő egyesületben - számolt be az ARD.    A másodpilóta tizenéves korában szerzett vitorlázórepülőre érvényes engedélyt, és egy szakközépiskola elvégzése után lett a Lufthansa pilótatanonca. A Lufthansa közlése szerint a másodpilóta 2013 szeptemberében csatlakozott a Germanwings légitársasághoz, és azóta 630 órát repült.    A Germanwings Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépének fedélzetén az eddigi adatok szerint 72 német állampolgár - összesen 150 ember - tartózkodott, amikor a repülő kedd délelőtt hegyoldalnak csapódott Franciaország déli részén az Alpokban. A német állampolgárok túlnyomó többsége, 64 fő Észak-Rajna-Vesztfália tartományból származott.     A tartományi kormány felhívására csütörtökön 10:53-kor - pontosan 48 órával azután, hogy kedden megszakadt a kapcsolat a Germanwings járatával - egy perc csenddel adóztak az áldozatok emléke előtt szerte Észak-Rajna-Vesztfáliában. Haltern város gimnáziumánál például több százan gyűltek össze a megemlékezésre. A gimnázium 16 tanulója és 2 tanára tartózkodott a lezuhant repülőgépen. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?