Német–lengyel ellentétek

Berlin. Egyre több német akarja visszakapni egykori lengyelországi és más szomszédos országban maradt javait, a követelések érvényesítésére alakult szervezet, a Preussische Treuhand várja a május elsejét, az Európai Unió bővítésének napját, hogy még határozottabban léphessen fel – írta a Welt am Sonntag című német lap.

Berlin. Egyre több német akarja visszakapni egykori lengyelországi és más szomszédos országban maradt javait, a követelések érvényesítésére alakult szervezet, a Preussische Treuhand várja a május elsejét, az Európai Unió bővítésének napját, hogy még határozottabban léphessen fel – írta a Welt am Sonntag című német lap. – Fogunk beszélni a lengyel hatóságokkal, s ha nem járunk sikerrel, panaszainkat benyújtjuk az Emberi Jogok Európai Bíróságán – közölte az érdekképviseleti szerv felügyelő bizottságának elnöke, Rudi Pawelka. Több mint tízmillióra tehető azon németeknek a száma, akiket a II. világháború végén és után kitelepítettek, kiszorítottak, elüldöztek az úgynevezett keleti német területekről.

A lengyel fél visszautasítja a követeléseket. Mint Danuta Hübner lengyel Európa-ügyi miniszter közölte, „számunkra a probléma rég megoldott. A történelmet lezártuk, nem lehet visszafordítani.” Lech Kaczynski, varsói főpolgármester korábban közölte, ha a németek komolyan gondolják a dolgot, Varsó is háborús kártérítési igénnyel fog fellépni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?