Német külügyminisztérium: kerülni kell Moszkva belvárosát

Moszkva k

A moszkvai belváros elkerülésére szólította fel a német állampolgárokat szombaton a német szövetségi kormány.

A külügyminisztérium az Oroszországról szóló frissített utazási tájékoztatójában kiemelte, hogy az „aktuális események” miatt kerülendő az Ukrajnával határos valamennyi közigazgatási terület, „különösen Rosztov város és környéke”, Moszkvában pedig távol kell maradni a kormányzati és katonai létesítménytől, és „további értesítésig” a főváros központi térségét is el kell kerülni.

Hozzátették, hogy a biztonsági szervek utasításait mindenképpen be kell tartani.

Mint írták, a tárca eltanácsolja a német állampolgárokat Oroszország meglátogatásától. Kiemelték, hogy a német állampolgárokat és a német-orosz kettős állampolgárokat is fenyegeti az önkényes letartóztatás veszélye.

A Wagner magánhadsereg Rosztovot és más településeket érintő műveleteivel kapcsolatban a kormány sajtószolgálata ugyancsak szombaton közölte, hogy szorosan nyomon követik az eseményeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?