Német államfő: a terror miatt ez az ünnep más, mint az eddigiek

Berlin |

<p>Németországban az idei karácsonyi ünnep más, mint az eddigiek, mert a terror betört a fővárosba, elterjesztve a harag, a düh, a tehetetlenség és a félelem érzését, amelyek azonban nem váltak uralkodóvá, mert az emberek összefogtak&nbsp;&nbsp;és &quot;az emberiességet védelmező közösséget&quot; alkottak - emelte ki karácsonyi üzenetében a német államfő.</p>

Joachim Gauck az országos köztelevíziók vasárnap esti műsorán szereplő ünnepi beszédében az előzetesen ismertetett részletek szerint elsősorban a hétfőn Berlinben egy karácsonyi vásár ellen végrehajtott iszlamista terrortámadás következményeivel foglalkozott, összefogásra és az emberiesség értékének megőrzésére szólítva fel az országot.

Mint mondta, ezekben a napokban, terrorveszély idején különösen fontos ragaszkodni mindahhoz, amit a karácsony képvisel, nemcsak a keresztények, hanem az egész német kultúra számára. Isten szeretetének üzenete hozzásegíthet ahhoz, hogy "a haragot és a dühöt erővé formáljuk, amely véd gyűlölet, az erőszak és a mások megvetése ellen".

Azonban karácsony értékeinek tisztelete egyáltalán nem azt jelenti, hogy tartózkodni kell a társadalmi, politikai vitáktól, például a menekültpolitika ügyében. Le kell folytatni a vitát egyebek között arról, hogy miként lehet még többet tenni a polgárok biztonságáért. A méltányosság és a mértékletesség elvét viszont nem szabad szem elől téveszteni. Így "nem kellene tovább mélyíteni az árkokat társadalmunkban, és nem kellene általánosító módon meggyanúsítani csoportokat és felelősnek kikiáltani politikusokat" - mondta Joachim Gauck.

Az egykori keletnémet polgárjogi harcos és evangélikus lelkész az idén mond utoljára karácsonyi beszédet államfőként. Mandátuma márciusban lejár, második ciklust életkorára hivatkozva nem vállal, hivatalában várhatóan Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter, a szociáldemokrata párt (SPD) politikusa követi.

A hétfő esti merényletben 12 ember meghalt, 53 ember megsebesült. A Breitscheid téri karácsonyi piacon szórakozó tömegbe hajtó kamiont a hatóságok szerint egy veszélyes iszlamistaként számon tartott, elutasított menedékkérő, Anis Amri vezette. A tunéziai férfi ismeretlen körülmények között Franciaországba menekült, majd péntek hajnalban az olaszországi Milánóban bukkant fel, ahol rendőrökkel folytatott tűzharcban meghalt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?