Nem zárhat be a törvényszék

Hága |

<p>A hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) nem szünteti be tevékenységét, amíg nem ítélkezett minden vádlott fölött, beleértve a még szökésben lévő két  feltételezett háborús bűnöst, Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnokot és Goran Hadzic egykori horvátországi szerb  politikust - közölte Nerma Jalacic, a hágai bíróság szóvivője.</p>

A hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) nem szünteti be tevékenységét, amíg nem ítélkezett minden vádlott fölött, beleértve a még szökésben lévő két  feltételezett háborús bűnöst, Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnokot és Goran Hadzic egykori horvátországi szerb  politikust - közölte Nerma Jalacic, a hágai bíróság szóvivője.
Korábban olyan értesülések láttak napvilágot, hogy amennyiben a szerbiai hatóságoknak az év végéig nem sikerül letartóztatniuk a szökevényeket, akkor felettük már csak Szerbiában lehet ítélkezni.

A hágai szóvivő leszögezte, hogy a törvényszék mandátumára  megállapított, az ENSZ Biztonsági Tanácsával (BT) egyeztetett határidők - 2008 végéig meg kell hozni az elsőfokú, 2010 végéig pedig a jogerős ítéleteket - kizárólag a már elkezdett eljárásokra  vonatkoznak, és nem érintik azokat a feltételezett háborús  bűnösöket, akiket később állítottak, vagy állítanak a hágai törvényszék elé.

Nerma Jelacic szerint a törvényszék nem zárhat be, amíg nem ítélkezett minden vádlott fölött. Mindenképpen az BT fogja meghozni  a döntést arról, hogy mikor ér véget az NT munkája.
Az NT vezetői még a két legutóbbi letartóztatás, Stojan Zupljanin és Radovan Karadzic elfogása előtt elkezdtek egyeztetni a  testülettel, hogy meghatározzák azt a módozatot, amely hatályban  marad azon eljárások esetében is, amelyekre nem vonatkoznak a korábbi határidők.

Nem történhet meg, hogy a törvényszék munkája egy eljárás közepén véget érjen  - mondta a szóvivő. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?