Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Luxembourg |

<p>Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az Eurostat.</p>

Az unió statisztikai hivatalának adatai szerint az eurózóna 19 tagállamában 10,0 százalék, az unió 28 tagországban pedig 8,5 százalék volt az állástalanok aránya szeptemberben, szemben az egy évvel korábbi 10,6 százalékkal, illetve 9,2 százalékkal.

Az Eurostat úgy becsli, hogy szeptemberben 20,789 millióan voltak munka nélkül az EU 28 tagállamában, közülük 16,185 millióan az euróövezetben. Az EU-ban 150 ezerrel, az euróövezetben pedig 101 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma augusztushoz képest. 2015 szeptemberével összevetve az EU-ban 1,596 millióval, az euróövezetben 905 ezerrel voltak kevesebben munka nélkül.

A legalacsonyabb munkanélküliségi rátát szeptemberben 4,0 százalékkal Csehországban regisztrálták, majd 4,1 százalékkal Németország következik.

A legmagasabb Görögországban (23,2 százalék) és Spanyolországban (19,3 százalék) volt a munkanélküliek aránya.

Tavaly szeptemberhez képest csak Észtországban, Ausztriában, Dániában és Olaszországban nőtt a munkanélküliség. 

A 25 év alatti korosztályban az unió egészében egy év alatt 20 százalékról 18,2 százalékra, az eurózónában pedig 22,2 százalékról 20,3 százalékra mérséklődött a munkanélküliség szeptemberig. A fiatalok munkanélküliségi rátája Németországban volt a legalacsonyabb, 6,8 százalék, a legmagasabb pedig Görögországban (42,7 százalék), Spanyolországban (42,6 százalék) és Olaszországban (37,1 százalék).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?