Nem tartanak az ajatollahtól

Teherán. Több száz embert tartóztattak le az Iránban foly-tatódó tüntetéseken. Fiatal tiltakozók egyenesen az or-szág legfőbb vallási vezetője, Hamenei ajatollah halálát követelték.

Teherán. Több száz embert tartóztattak le az Iránban foly-tatódó tüntetéseken. Fiatal tiltakozók egyenesen az or-szág legfőbb vallási vezetője, Hamenei ajatollah halálát követelték. Az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka szerint vége a forrongásoknak.

„Halál Hamenei ajatollahra!” – kiabálta egy farmeres, rózsaszín fejkendős lány a történelmi Iszfahan városában, amikor szembenézett a felsorakozott rohamrendőrökkel. Úgy tűnik, Irán dühös fiatal tüntetői már annyira nem félnek a hatalomtól, hogy nyíltan követelik az ország legfőbb vallási vezetőjének vesztét – jelentette a Financial Times. Az Iszlám Köztársaságban eddig tabunak számított a legfőbb vezető nyilvános bírálata. A 2009-es kormányellenes lázongások idején például nem lehetett ilyet hallani.

A fiatalok körében különösen magas munkanélküliség és a korrupció miatti harag azonban felbátorította a tüntetőket. Ezek a tiltakozások a 30 éven át tartó akut betegség, a maffiahatalmat létrehozó gazdasági hozzá nem értés eredményei, ráadásul az emberek nem érzik a 2015-ös atomalku pozitív gazdasági hozadékát. „Míg egyesek meggazdagodtak, mások áldozattá váltak. Az egész rendszert meg kell reformálni” – mondta a lapnak Hoszein Ragfar közgazdász.

Halál Amerikára!

Az eddig több mint 20 halálos áldozattal járó tüntetések már a külföldet is elérték. Iráni migránsok az Európai Unió fővárosaiban demonstráltak, ezzel is támogatva az otthoniakat. Másrészt több tízezren tüntettek tegnap az iráni kormány mellett az állami tévében közzétett felvételek szerint. Az ország délnyugati részén, Ahvázban, a nyugati Ilamban és Kermánsáhban, az északi Gorgánban, és az ország középső részén található Arakban is összegyűltek az emberek, hogy támogatásukról biztosítsák a teheráni vezetést. A tiltakozók az elmúlt napok zavargásait elutasító táblákat tartottak a magasba, és Ali Hamenei legfőbb vallási és politikai vezetőt éltették. Halál Amerikára, halál Szaúd-Arábiára, halál Izraelre! – skandálták.

Az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka, Mohammad Ali Dzsafari tábornok tegnap biztosított arról, hogy módjában áll bejelenteni „a lázadás végét”. A tábornok az Irán-szerte tartó tiltakozási hullám elcsitult, és „a lázadó tényezők létszáma országszerte összesen nem haladta meg a 15 ezer főt.” Iránban egy hete kezdődtek megmozdulások.

Izrael kilövési engedélye

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő és Donald Trump amerikai elnök támogatja az iráni tüntetéseket – jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter. A politikus emlékeztetett arra, hogy más országok vezetői nem tettek a tüntetőket támogató nyilatkozatokat. A tárcavezető leszögezte: Törökország ellenzi a külföldi beavatkozást. Ha Iránban leváltják a vezetést, azt az ország népe éri el választások útján – fogalmazott. Hozzátette, hogy Ankara számára fontos Irán stabilitása, és reméli, hogy az összecsapások mihamarabb befejeződnek.

A régióban súlyosbíthatja a kialakult helyzetet az, hogy az amerikai titkosszolgálatok zöld jelzést adhattak Izraelnek ahhoz, hogy merényletet hajtsanak végre egy vezető iráni tábornok ellen – jegyzi meg az izraeli sajtó. Az ilyen jellegű merényletek azonban háborús cselekménynek minősülhetnek. Kászim Szulejmáni tábornokról van szó, aki az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz különleges egység parancsnoka. Ő volt az, aki meggyőzte 2015-ben Putyin orosz elnököt, avatkozzon be a szír polgárháborúba. Izrael 3 éve majdnem kivégezte Damaszkusz mellett Szulejmánit, ám az Obama-kormány ezt nem támogatta. Izrael nem mellesleg meglehetősen sikeres a külföldön végrehajtandó merényletek terén.

Éberen figyel az USA

Az ENSZ főtitkára, António Guterres kiemelt figyelemmel kíséri az iráni történéseket, az amerikai kormányzat pedig a közösségi oldalak újbóli megnyitását szorgalmazza Teheránnál. Washingtonban az amerikai kormányzat arra szólította fel az iráni kormányt, hogy tegye ismét lehetővé az Instagram és más közösségi oldalak működését. Steve Goldstein külügyi államtitkár kifejtette: az Instagram, a Telegram és más közösségi oldalak „a kommunikáció legitim csatornái”. Az államtitkár leszögezte: az USA bátorítja az irániakat, hogy éljenek a közösségi oldalak adta lehetőségekkel.

Donald Trump legújabb Twitter-bejegyzése szerint „az iráni nép végre cselekszik a rezsim ellen”. Az elnök „brutális és korrupt” rendszernek nevezte a jelenlegi iráni vezetést, és elégedettségét érzékeltette, hogy az iráni nép fellép az ellen. „Az összes pénz, amit (Barack) Obama elnök őrült módon nekik juttatott, terrorizmusra ment el és a zsebeikbe vándorolt” – vélte Trump. (MTI, InfoR., MNO)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?