Nem találják a karácsonyi bomba gyújtószerkezetét

német rendőr0
POTSDAM |

Feltételezett robbanószerkezetet találtak pénteken egy karácsonyi vásáron a németországi Potsdamban, a rendőrség legfrissebb közlése szerint azonban a csomagban eddig nem találtak gyújtószerkezetet.

Tudatták: a szóban forgó készülék egy hengeres tárgy kábelekkel, elemekkel és szögekkel.
A Berlin melletti város rendőrségének korábbi tájékoztatása szerint a tűzszerészek úgynevezett nemkonvencionális robbanó- és gyújtószerkezetet találtak Potsdam központjában, ahol egy szabadtéri adventi vásár is működik.
A brandenburgi belügyminiszter, Karl-Heinz Schröter elmondta: több száz kis szög mellett egy nagyobb petárdát is találtak. Ugyanakkor megerősítette, hogy a csomag vélhetően nem robbanhatott volna fel, mivel nem tartalmazott gyújtószerkezetet.
A rendőrség elrendelte a környék kiürítését és lezárását.


A kiürítés után röviddel a Twitteren közölték, hogy "a gyanús tárgy ellenőrzött hatástalanítása sikeresen megtörtént".
A Potsdamer Neueste Nachrichten című helyi lap értesülése szerint a szerkezet egy 40x50 centiméter méretű postai küldeményben volt, amelyet egy belvárosi gyógyszertárnak címeztek. A rendőrséget a gyógyszertárból riasztották kora délután, miután egy munkatárs felnyitotta a csomagot, és gyanús drótokat és berendezéseket látott meg benne.


Schröter korábban közölte: a csomag röntgenkészülékkel történt átvilágítása során szögeket és porszerű anyagot találtak. Véleménye szerint a csomagban robbanószer helyett lehetett akár gipsz vagy egy más veszélytelen por is, míg a szögek egy konzervdobozhoz hasonló fémedényben voltak. Mint mondta, most vizsgálják annak lehetőségét, hogy más helyre is szállítottak-e ilyen csomagokat. Hangsúlyozta: korai még arról beszélni, hogy merényletet terveztek volna a karácsonyi vásár ellen, ugyanis a gyógyszertár is lehetett a célpont.
A gyógyszertár környékét százméteres körzetben lezárták a hatóságok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?