MTI-ÖSSZEFOGLALÓBerlin.
Nem sikerült közelíteni az álláspontokat
MTI-ÖSSZEFOGLALÓ
Berlin. Bírálta a megszállt palesztin területeken kialakított zsidó telepek bővítésére vonatkozó izraeli tervet Angela Merkel német kancellár tegnap Berlinben, az izraeli kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
A német–izraeli kormánykonzultáció után a kancellár elmondta: Benjámin Netanjahuval „egyetértettünk abban, hogy nem értünk egyet” a zsidó telepek bővítése ügyében. „De a nézeteltérések nem változtatnak azon, hogy Izrael biztonsága alapvető német államérdek” – szögezte le. Merkel hangsúlyozta: Izrael a közel-keleti térség egyetlen demokráciája, és Németországot stratégiai kapcsolat fűzi a zsidó államhoz. Ugyanakkor Németország úgy véli, kerülni kell az egyoldalú lépéseket, mert hátráltathatják a közel-keleti békefolyamatot, amelynek révén létrejöhet a palesztin állam. „Azt akarjuk, hogy legyen egy zsidó és egy palesztin állam.”
Netanjahu tegnap nem bírálta Németországot, hanem méltatta a berlini vezetés mélyen gyökerező elkötelezettségét Izrael biztonsága iránt, és reményét fejezte ki, hogy a palesztin fél visszatér a tárgyalóasztalhoz és nem támaszt feltételeket a tárgyalások folytatásához. Izrael azután jelentette be a telepbővítési tervet, hogy az ENSZ Közgyűlése magasabb szintre emelte a világszervezetben Palesztina státusát. Németország tartózkodott a szavazáson. Netanjahu egy német lapnak kifejtette: a német tartózkodás visszavetette a békefolyamatot és csalódást okozott Izraelben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.