Nem lőttek a putnoki romák házára

Miskolc |

<p>Nem lőttek a putnoki romák házára, a szakértői vizsgálat megállapítása szerint nem lőfegyverből származnak azok a nyomok, amelyeket a bejelentők házának a kapuján találtak - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.</p>

Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: szerda este tett bejelentést egy putnoki férfi a helyi rendőrőrsön, közlése szerint számára beazonosíthatatlan irányból két dörrenést hallott, illetve két apró lyukat talált a kerítésének a pozdorjából készült kapuján.
A szakértői vélemény alapján kijelenthető, hogy a kapun lévő két sérülést nem okozhatták lőfegyverből kilőtt lövedékek - szögezte le a szóvivő. Azt is elmondta: a rendőrség a helyszínen és a környéken rendkívül részletes és mindenre kiterjedő szemlét folytatott, és több tanút kihallgatott.
Továbbra is vizsgálják, hogy a lövésekre emlékeztető hangok - amelyek riadalmat okoztak - honnan eredhettek.
Az index.hu csütörtökre virradó éjszaka közölte, hogy lövések hatoltak át két, romák lakta ház közös udvarának kapuján szerda este Putnokon; a támadásnak nem volt sérültje. Az ott lakó férfi azt mondta: hangos durranásra lettek figyelmesek, kiszaladtak az udvarra, pár másodperccel később jött a következő durranás, és hallották, ahogy a golyó elsüvített mellettük.
A ház Putnok főterén található, a 26-os számú főúttól ötven méterre, a környék az esti, éjszakai órákban kivilágított katolikus templom miatt jól belátható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?