Nem lesz stabilitás?

Amszterdam. Hollandiában tegnap törvényhozási választásokat tartottak, mintegy 12 millió szavazópolgár járulhatott az urnákhoz. A mintegy 10 ezer szavazóhelyiség reggel 7.30-kor nyitotta meg kapuit, a zárás este 9-kor volt.

Amszterdamban a helyi ökölvívó-iskolában is nyitottak tegnap szavazóhelyiséget. Mellesleg a háttal álló nehézsúlyú öklöző – egy szobor. TASR/AP-felvétel

ÖSSZEFOGLALÓ

 <?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" />

Amszterdam/Brüsszel. Az ellenzéki Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) kapta a legtöbb szavazatot a tegnap tartott hollandiai választásokon, a múlt héten meggyilkolt Pim Fortuyn pártja pedig a Munkapárttal és a liberálisokkal azonos eredményt elérve holtversenyben a második legnagyobb parlamenti erővé vált. A szavazóhelyiségek 21 órai bezárása után a holland ANP hírügynökség és a közszolgálati televízió által közölt első becslések szerint a CDA a jelenlegi 29-ről 41-re növelte mandátumainak számát a 150 fős képviselőházban. A Pim Fortuyn Listája (PFL), a Munkapárt (PvdA), valamint a liberális Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) pedig egyaránt 24-24 képviselői helyet szerzett. A becslések azoknak a választópolgároknak a megkérdezésén alapultak, akik még 18 óra előtt leadták szavazatukat. A részvételi arány a szavazóhelyiségek bezárása előtt egy órával 74 százalékos volt, hajszállal magasabb, mint az 1998-as legutóbbi választásokon. A PFL szereplése egészen pontosan megfelel a legutóbbi előrejelzéseknek, amelyek azt jósolták, hogy a párt a 2-4. legerősebb politikai erővé válhat. Beigazolódtak az előzetes várakozások Wim Kok távozó miniszterelnök Munkapártja esetében is, amely 21 mandátummal esett vissza, s ezzel a választások legnagyobb vesztese lett. Visszaszorult a balközép Demokraták 66 párt is, amely a PvdA és a CDA mellett a kormányzó koalíció harmadik tagja: nyolc mandátumot szerzett, hattal kevesebbet, mint a legutóbbi választásokon.

 

A kisebb pártok közül a Zöld Baloldal megőrizte eddigi 11 mandátumát, a szélsőbaloldali Szocialista Párt viszont megkétszerezte, 5-ről 10-re növelte képviselői helyeinek számát. A Leefbaar Nederland (Élhető Hollandia), Pim Fortuyn eredeti pártja, amely az év elején túlságosan radikálisnak tartott kijelentései miatt kizárta a politikust, mindössze két mandátumra számíthat. Szakértők szerint kiszámíthatatlan folyamatok indultak el Fortuyn meggyilkolása után a holland politikai mezőnyben. Politológusok azt feltételezik, hogy a PFL rövidesen kisebb csoportokra esik szét, és az amúgy is különböző ideológiai alapon álló koalíciós pártok között ezzel végképp felbomlik majd a szövetség. A tegnapi idő előtti választások kiírására azért volt szükség, mert a munkapárti Wim Kok kormánya április közepén lemondott: felelősséget vállalt azért, hogy egy független jelentés szerint a holland politikai és katonai vezetés 1995-ben mulasztásokat követett el Boszniában a srebrenicai muzulmán enklávé – holland békefenntartókra bízott – védelmében.

(m, ú)

Pim Fortuyn Listája

Amszterdam. Alig három hónapja hozta létre saját pártját a múlt héten meggyilkolt politikus. Szigorúan véve nem is igazán tekinthető pártnak, hiszen nincsenek kiépített szervezetei, apparátusa és káderei, és tagjai között alig akad olyan, aki említésre méltó politikai tapasztalatokkal rendelkezik. Van viszont 20 százalékosra becsült támogatottsága, ami egy néhány hónapja létező párt esetében szinte hihetetlen arány. Hagyományos értelemben vett programja sincs, platformjának legmarkánsabb eleme a Fortuyn által képviselt bevándorlás-ellenesség, valamint az establishment bevett hatalomgyakorlási módszereinek a bírálata. Politikai sorsának alakulása szinte teljesen nyitott. Egyes vélemények szerint személyhez kötődő párt lévén, vezetőjének meggyilkolása után hosszabb távon nem sok esélye van a fennmaradásra. Mások úgy vélik, hogy éppen ellenkezőleg, a merénylet csak még inkább megszilárdította támogató bázisát. (m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?