Nem kellenek a rakéták

Prága. Miloš Zeman volt cseh kormányfő nem ért egyet azzal, hogy Csehország területére bármiféle amerikai rakétákat telepítsenek. Csehország bekapcsolódását az amerikai légvédelmi rakétarendszerbe Jaroslav Tvrdík védelmi miniszter ígérte meg szeptemberi amerikai útja során Washingtonnak.

Prága. Miloš Zeman volt cseh kormányfő nem ért egyet azzal, hogy Csehország területére bármiféle amerikai rakétákat telepítsenek. Csehország bekapcsolódását az amerikai légvédelmi rakétarendszerbe Jaroslav Tvrdík védelmi miniszter ígérte meg szeptemberi amerikai útja során Washingtonnak. „Csehország NATO-csatlakozásakor a felek nyilatkozatokban jelentették be, hogy országunk területén nem terveznek állandó támaszpontokat létesíteni. A szerződéseket be kell tartani” – mondta Zeman. Štefan Füle, a védelmi miniszter helyettese elmondta: a NATO 1997-ben valóban tett olyan nyilatkozatot, miszerint a jövőbeni tagállamok területén nem létesít támaszpontokat. Azóta azonban lényegesen megváltozott a nemzetközi helyzet. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?