Nem csitulnak a tüntetések

Teherán. Két embert agyonlőttek egy tüntetésen a délnyugat-iráni Izéh városában – jelentette tegnap az ILNA hírügynökség. Ezzel legalább 12-re emelkedett a csütörtök óta tartó iráni megmozdulások áldozatainak száma.

Teherán. Két embert agyonlőttek egy tüntetésen a délnyugat-iráni Izéh városában – jelentette tegnap az ILNA hírügynökség. Ezzel legalább 12-re emelkedett a csütörtök óta tartó iráni megmozdulások áldozatainak száma. Többen súlyosan megsebesültek.

Az ILNA iráni hírügynökség tegnap Hedajatolláh Hademi helyi képviselőt idézte, aki közölte: „nem tudom, hogy tegnap a tüntetők lövöldöztek-e, vagy a rendőrség. Az ügyben folyik a nyomozás”.

„Az elmúlt éjszaka megmozdulásain sajnálatosan mintegy 10 ember vesztette életét számos városban” – közölte az iráni televízió, amely felvételeket mutatott be több mint 50 városban okozott károkról, de részleteket nem közölt a halálesetekről.

„Néhány tüntető megpróbálta elfoglalni a helyi rendőrségeket és katonai bázisokat, de a biztonsági erők ellenállást tanúsítottak” – hangzott el a híradásban a helyszínek megnevezése nélkül.

Vasárnap a közösségi médiában közzétett felvételek szerint a rendőrség vízágyúkkal oszlatott Teheránban. Ali Asgár Nasszerbakt teheráni rendőrfőnök-helyettes szerint 200 aktivistát őrizetbe vettek, köztük a tüntetések 40 szervezőjét – jelentette az ILNA. Szemtanúk beszámolói szerint a rendőrség nagy erőkkel van jelen az iráni főváros központjában. Haszan Róháni iráni elnök vasárnap este első alkalommal szólalt meg a több napja tartó tüntetésekkel kapcsolatban. Mint mondta, az irániaknak joguk van tüntetni és bírálni a kormányt, de cselekedeteiknek nem szabad erőszakhoz vagy a közvagyon megrongálásához vezetnie. Róháni elmondta, hogy az irániak megértik Irán kényes helyzetét és a nemzeti érdekek szellemében fognak cselekedni. Elismerte, hogy a tiltakozások túlterjednek a gazdasági aggályokon, hiszen a tüntetéseken korrupciós vádak is megfogalmazódtak, de a kormányzati átláthatóságot is firtatták. „A problémák megoldása nem egyszerű, és időbe telik. A kormánynak és az embereknek egymást segítve kell megoldaniuk az ügyeket” – tette hozzá.

Az iráni államfő egyben visszautasította Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzését, amelyben támogatásáról biztosította a tüntetőket. Trump egy újévi Twitter-üzenetében úgy vélte: Irán kudarcot kudarcra halmoz annak ellenére, hogy Irán meg tudott állapodni atomprogramjáról a nagyhatalmakkal – köztük a Barack Obama vezette USA-val –, bár ez szerinte egy nagyon rossz megállapodás, következésképpen megérett az idő a változásra az ázsiai országban.

Bár Róháni államfő nyugalomra szólított fel, a tüntetések hétfőre virradóra is folytatódtak. A 2009. évi zavargások óta legnagyobb tüntetések résztvevői – akiknek száma Irán-szerte múlt csütörtök óta több tízezerre rúg – eleinte a magas árak ellen tüntettek, majd az iszlám köztársaság kormánya és az országot az 1979. évi iszlám forradalom óta irányító vallási elit ellen. Többen Ali Hamenei legfőbb vallási és politikai vezető lemondását követelték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?