Nehezen heverik ki a megrázkódtatást a franciák

Párizs/Brüsszel. Franciaországban nem csillapodik az országos méretű felháborodás a szélsőjobboldali Le Pennek az elnökválasztás első fordulójában elért sikere miatt.

Megfigyelők szerint Le Pen sikere miatt a francia választóknak lelkiismeret-furdalásuk is vanReuters-felvételPárizs/Brüsszel. Franciaországban nem csillapodik az országos méretű felháborodás a szélsőjobboldali Le Pennek az elnökválasztás első fordulójában elért sikere miatt. Elhangzott olyan vélemény is, hogy mivel – úgymond – csődöt mondott a demokratikus értékrend, meg kell szüntetni az ötödik köztársaságot, és alkotmánymódosítással létre kell hozni a hatodikat.

Hétfőn este és az éjszakai órákban országosan több százezren tüntettek, s a megmozdulások tegnap is folytatódtak. Párizsban este több mint tízezer fiatal vonult fel fegyelmezett menetben, a République tértől a Bastille-ig. „Erősebbek vagyunk a gyűlöletnél”, „Nemet mondunk az FN-re” , „Le Pen nem tör át” feliratú táblákat emeltek a magasba, kórusban skandálták: „Első, második, harmadik generáció, mindannyian bevándorlók gyermekei vagyunk”. Sokan vittek olyan táblákat is, amelyen ez állt: „Chirac, rád fogok szavazni, de nem szeretlek”. Lyonban is ifjúsági tömegtüntetés volt, ott 30 ezren vettek részt a megmozdulásban. A nap folyamán Franciaország más városaiban is hasonló demonstrációk voltak, összesen százezren vettek részt ezeken a megmozdulásokon.

Az idegengyűlöletéről közismert Nemzeti Front (FN) elnökjelöltje, Jean-Marie Le Pen másodikként bejutott a május 5-i elnökválasztás döntőjébe, s ezzel elütötte a továbbjutástól a vasárnapig biztos esélyesnek vélt Lionel Jospin szocialista miniszterelnököt. Franciaországban a közvetlen elnökválasztás bevezetése óta még nem volt példa arra, hogy a baloldal ne képviseltesse magát a döntő fordulóban, a szélsőjobboldal jelöltje pedig egyetlen párharcban nem kapott még szerepet. A második fordulóban így Jacques Chirac mérkőzik meg a francia politikai életben szalonképtelenként kezelt FN-vezérrel. A precedens nélküli politikai botrány alapjaiban mozgatja meg a francia közéletet. A politikusok mellett civilszervezetek sokasága szólítja fel tagjait Le Pen győzelmének megakadályozására. Például még három rendőrszakszervezet is ilyen közleménnyel fordult tagságához: „Bizonytalankodásra nincs idő, útját kell állni Le Pennek, szavazz Chirac elnökre!” Jean-Marie Lustiger párizsi bíboros felháborodásának adott hangot Le Pen választási sikere estéjén elhangzott megnyilatkozása miatt, amelyet II. János Pál katolikus egyházfőtől kölcsönzött. A párizsi főpap közleményben utasította vissza a katolikus egyház és a keresztény hívők nevében, hogy a Szentírás szavait politikai kampánycélokra használják fel. Lustiger a vasárnapi választási eredményt a francia társadalom mély válságáról tanúskodó jelzésnek minősítette.

Az Európai Bizottság nem hajlandó kommentálni Le Pennek azt a kijelentését, hogy megválasztása esetén kiléptetné Franciaországot az EU-ból. Romano Prodi bizottsági elnök szóvivője tegnapi sajtóértekezletén kijelentette, hogy ez az eshetőség teljesen feltételes, emellett jogi, gazdasági és politikai szempontból egyaránt rendkívül összetett. (m, t)

Tiltakozik a dán szélsőjobb is

Koppenhága. A szélsőjobboldali Dán Néppárt (PPD) – az északi ország többi politikai erejéhez hasonlóan – tegnap elhatárolta magát Jean-Marie Le Pen francia szélsőjobboldali politikustól az általa képviselt politikai nézetek és állásfoglalások miatt. „Le Pen bizonyos megnyilvánulásai egyszerűen borzalmasak – mondta Pia Kjaersgaard, a PPD elnöke Le Pennek arra a hírhedt mondatára utalva, amellyel a nácik által használt gázkamrákat a történelem egyik mozzanatának minősítette. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?