NATO-csúcs - politikai nyilatkozat a rakétavédelem jegyében

Lisszabon |

<p>Az európai rakétavédelem megteremtésének fontosságát kiemelő politikai nyilatkozat elfogadásával zárult szombaton a NATO kétnapos lisszaboni csúcstalálkozójának az a szakasza, amelyet a 28 tagország állam-, illetve kormányfője saját körben bonyolított le.</p>

A nyilatkozat közzétételekor még folyt a NATO-Oroszország Tanács csúcsszintű ülése, amelyen a tagállami vezetők Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel tárgyaltak.
A politikai nyilatkozat számos témát bővebben és konkrétabban, inkább az aktualitásokhoz igazítva fejt ki, mint a péntek este elfogadott, tíz évre szánt új stratégiai koncepció.
A politikai nyilatkozat maga is szól a stratégiai koncepció elfogadásáról, és megállapítja: annak célja az volt, hogy az észak-atlanti szervezet képes legyen védekezni többféle újszerű fenyegetés ellen, tudjon kezelni nagy kihívást jelentő válságokat, valamint jobban tudjon együttműködni más szervezetekkel és országokkal a nemzetközi stabilitás érdekében.
"A NATO tevékenyebb, alkalmasabb és költséghatékonyabb lesz" - ígéri a politikai nyilatkozat.
A dokumentumban részletesen kifejtett teendők között szerepel az, hogy javítani kell a NATO hozzájárulási képességét a válságmenedzseléshez, illeszkedve a nemzetközi közösség erőfeszítéseihez. Ez alatt lényegében azt kell érteni, hogy a katonai erő alkalmazásán kívül el kell sajátítania a NATO-nak a civil újjáépítés nyelvezetét és munkamódszereit is. 
A politikai nyilatkozat másik hangsúlyos eleme, hogy beszámol arról: a NATO felhívta Oroszországot arra, hogy mélyítse el együttműködését az atlanti szervezettel azokon a területeken, ahol közös érdekeket lehet azonosítani.
A NATO arra is törekszik - áll a politikai nyilatkozatban -, hogy továbbfejlessze partneri kapcsolatait az ebben érdekelt országokkal és szervezetekkel.
Az atlanti szervezet úgy döntött, hogy felülvizsgálja saját védelmi és elrettentő képességeit, miközben tovább támogatja a fegyverzetellenőrzési, leszerelési, illetve antiproliferációs - vagyis az atomfegyverek terjedését akadályozó - erőfeszítéseket - olvasható a politikai nyilatkozatban. A dokumentum megerősíti, hogy a NATO által az európai "lakosság, terület és erők" megoltalmazása érdekében kifejlesztendő rakétavédelemben számít az Oroszországgal való együttműködésre. Emellett a számítógépes rendszerek elleni támadások kivédésének fontosságát is részletesen taglalja a politikai nyilatkozat.
Számos téma között a "nyitott ajtók politikáját", a további NATO-bővítési esélyeket is körüljárja a politikai nyilatkozat. Grúzia tekintetében visszautal arra 2008-as bukaresti NATO-döntésre, miszerint az ország NATO-tag lesz, amint eleget tesz a feltételeknek. A NATO támogatja a politikai párbeszédet és a gyakorlati együttműködést Grúziával, és "bátorítja" az ottani szükséges reformokat. Ukrajnát illetően - amelyet 2008-ban még egy kalap alá vett a NATO Grúziával - a lisszaboni politikai nyilatkozat már azt állapítja meg: a NATO tiszteletben tartja Ukrajna azon döntését, hogy kívül akar maradni a tömbökön. Az atlanti szövetség ugyanakkor kész továbbra is támogatni az ukrajnai reformfolyamatot, és kész Kijevvel az együttműködésre.
A Nyugat-Balkán NATO-csatlakozási esélyeiről országonként eltérő hangsúlyokat fogalmaz meg a politikai nyilatkozat. Macedónia esetében az ország elnevezéséről folyó vitát kellene lezárni Görögországgal. Montenegró tevékenysége az úgynevezett tagsági akcióterv keretében azt mutatja, hogy az ország szilárdan elkötelezett a NATO-tagság elnyerése mellett. A NATO támogatja Bosznia-Hercegovina tagsági óhaját is, de "üdvözölné", ha az ország "felgyorsítaná" a szükséges reformokat. Szerbiát illetően a politikai nyilatkozat kiemeli a délszláv háborús bűnösök ügyében eljáró hágai törvényszékkel való teljes együttműködés szükségességét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?