Washington/Párizs/Brüsszel/Berlin/Peking. Amerikai lapok ironikus kommentárokban számolnak be arról, hogy most azok ünneplik a Szaddám-rezsim feletti győzelmet, akik ellenezték a háborút. És továbbra is hangoztatják, hogy nem a győzteseknek, hanem az ENSZ-nek kell irányítania az újjáépítést. Hiszen csak így tudnak érvényt szerezni saját gazdasági érdekeiknek.
Nagyot harapnának a tortából
A francia elnök tegnap közleményben adott kifejezést örömének az iraki diktatúra bukása fölött, leszögezve egyúttal, hogy Iraknak az ENSZ által biztosított legitimitás keretei között vissza kell nyernie teljes szuverenitását. Jacques Chirac hangozatta: a legsürgősebb teendő az Irak megsegítését célzó humanitárius segélyek útnak indítása. A francia elnök szerdán este telefonon egyeztetett Tony Blair brit kormányfővel arról a szerepről, amelyet az ENSZ tölthet be Irak újjáépítésében. Franciaország ragaszkodik ahhoz, hogy az ország politikai, gazdasági és közigazgatási struktúráját meghatározó átmeneti folyamat irányítására egyedül az ENSZ, a nemzetközi jogi legitimitás letéteményese hivatott. Franciaország elutasítja az ENSZ és a nemzetközi törvényesség keretén kívül kezdeményezett amerikai-brit inváziót, s ellenzi, hogy a mellékszerepre kárhoztatott ENSZ jelképes hozzájárulásával utólag törvényesítsék a katonai beavatkozást.
A francia–német tengelyhez csatlakozott Belgium külügyminisztere, Louis Michel tegnap kijelentette: ha újra kezdődne a kötélhúzás Irak körül, Belgium ugyanúgy ellenezné a háborút, mert az rengeteg áldozatba került. Szerinte szó sincs arról, hogy Belgium így kimarad valamiből, például a háború utáni újjáépítésből. „Amennyire tudom, ma is az ENSZ és a NATO tagjai vagyunk! Vagy talán ha holnap az USA megtámad egy országot, amelyet biztosan le is győz, nekünk követni kellene? Miféle világ készül itt? No nem, lélekben és meggyőződéssel vallom, hogy Belgium jól szerepelt, viselkedése becsületére válik.”
Gerhard Schröder német kancellár aggályait hangoztatta azzal kapcsolatban, hogy Irak után esetleg a Közel- és Közép-Kelet valamelyik más országa lesz kénytelen elszenvedni katonai csapást. Szerinte nincs ok arra, hogy bárki ürügyet keressen a háborúra. A kancellár nem zárta ki annak lehetőségét, hogy német katonák Irakban részt vegyenek az ENSZ esetleges békefenntartó miszsziójában, de nem óhajtott kötelező érvényű nyilatkozatot tenni.
Kína tegnap az iraki újjáépítés részletes ENSZ-tervének kidolgozása mellett az ellenségeskedés beszüntetésére szólította fel a harcoló feleket. (m, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.