Nagy Imre-per hanganyaga: ma ítélethozatal

Budapest |

Az ítélethozatallal ma fejeződik be a Nagy Imre-per 52 órás hanganyagának egyhetes lejátszása Budapesten.

Az 1956-os Intézet és a Nyílt Társadalom Archívum által szervezett esemény pontosan ötven évvel azután zajlik, hogy az eredeti bírósági eljárás megtörtént; a mindössze egy óra hosszúságú utolsó tárgyalási napon az ítélet mellett Vida Ferenc bíró ismerteti az indokolást minden vádlottra nézve, majd felszólítja a védőket, hogy írásban nyújtsák be kegyelmi kérvényüket. Az eljárás nem tette lehetővé, hogy az elítéltek fellebbezzenek az ítélet ellen, így az azonnal jogerőre emelkedett. A halálra ítélteket, Nagy Imre korábbi miniszterelnököt, Maléter Pál volt honvédelmi minisztert és Gimes Miklóst, Nagy Imre sajtófőnökét a Kozma utcai börtönbe szállították, hogy ott várják be a kegyelmi tanács határozatát. Ennek eredménye az esti órákban vált világossá, amikor a kegyelmi kérvényeket egyhangúlag elutasították. A határozatot 23 óra tájban hirdették ki, egyúttal közölték velük, hogy kivégzésükre másnap hajnalban kerül sor. 1958. június 16-án hajnali öt órakor a Kozma utcai börtönben a vesztőhelyre vezették őket és felolvasták halálos ítéletüket. A jegyzőkönyv szerint 5 óra 9 perckor elsőként Nagy Imrén hajtották végre a halálos ítéletet, majd Maléter Pál és Gimes Miklós következett. Az orvosok jelentés szerint Nagy Imre szíve 5 óra 16 perckor szűnt meg dobogni, Maléter Pálnál 5 óra 24 perckor, Gimes Miklósnál 5 óra 28 perckor állapították meg a halál beálltát. Az összedrótozott, kátránypapírba tekert holttesteket arccal lefelé tették koporsóba, majd jeltelenül elföldelték a börtön sétálóudvarán. A koporsókat 1961. február 24-én szállították át a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájába, ahol hamis nevek alatt - Nagy Imrét "Borbíró Piroska" néven - ismét jeltelen sírba tették őket. A sírokat 1989 tavaszán azonosította az exhumálást végző bizottság. A Kossuth Rádió 1958. június 16-án, pontban éjfélkor ismertette a Nagy Imre és társai ellen lefolytatott perről szóló hivatalos közleményt, amely tudatta, hogy az ítéleteket már végre is hajtották. A közlemény eredeti hangfelvétele már nem található meg a Magyar Rádió hangarchívumában, de a szervezők által rekonstruált hangfelvétel ma, a per hanganyagának lejátszása után hallható lesz a Centrális Galériában. (MTI)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?