Nagy-Britannia a kabuli repülőtérnél elkövetett támadás ellenére folytatja az evakuálást

Afganisztán k

A brit kormány a kabuli repülőtérnél elkövetett támadások ellenére is folytatja a kimenekítési műveletet – jelentette be csütörtökön Londonban Boris Johnson miniszterelnök.

Miután több minisztérium bevonásával válságtanácskozást tartott az afganisztáni helyzetről, Boris Johnson bejelentette, hogy a brit légierő „az utolsó pillanatig” folytatja az evakuálást.

A kormányfő közölte, hogy a katonaság hónapokig készült a kimenekítésre, és tudatában van a biztonsági fenyegetéseknek.

„Mindig is voltak a terrorizmus és a lelkiismeretlen terrortámadások szempontjából sérülékeny pontok. Elítéljük (a terrorcselekményeket), ezek szerintem aljas cselekedetek, de attól tartok, vannak dolgok, amelyekre fel kell készülnünk” – jelentette ki. Hozzáfűzte: „éppen ez a támadás jelzi, hogy milyen fontos is, hogy a még hátralévő órákban a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban végezzük a dolgunkat. És ezt is tesszük majd”.  

Johnson megismételte: elvárja, hogy a tálibok a mentési műveletek befejezése után is lehetővé tegyék a távozást „mindazoknak, akik el akarják hagyni Afganisztánt”.

A kormányfő tisztelgett a csütörtöki támadásban meghalt afgánok és amerikai katonák emléke előtt. „Részvétünket fejezzük ki az Amerikai Egyesült Államoknak és Afganisztán népének” – fogalmazott. Arról nem kívánt  nyilatkozni, hogy a brit kormány szerint ki állhat a támadás mögött.

Az Egyesült Királyság kormánya még szerdán bejelentette, hogy augusztus 13-a óta 11 474 embert, köztük 7000 afgánt menekítettek ki az országból. Maga Johnson csütörtök délelőtt úgy fogalmazott: „körülbelül 15 ezer embert evakuáltunk”.

A brit védelmi minisztérium csütörtök este a Twitteren közölte: a kabuli reptér környékén elkövetett támadásnak nincs brit áldozata.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?