Münsteri gázolás - Nincsenek iszlamista támadásra utaló jelek

münsteri gázolás
Berlin |

Nincsenek iszlamista terrortámadásra utaló jelek a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban fekvő Münsterben szombaton történt tömeges gázolás ügyében, a nyomozás első, előzetes megállapításai alapján az elkövető német - mondta Herbert Reul tartományi belügyminiszter szombat este az ntv német hírtelevízió beszámolója szerint.

A belügyminiszter azt is elmondta, hogy a korábbi adatokkal szemben nem négy halottja van az esetnek, hanem három, köztük a német gázoló, aki tette után végzett magával. Húszan megsérültek, közülük hatan életveszélyes állapotban vannak.

Előzőleg a Süddeutsche Zeitung (SZ) című országos német lap és két regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a Westdeutscher Rundfunk (WDR) közös tényfeltáró munkacsoportja azt jelentette, hogy egy pszichés gondokkal küszködő, 1969-ben született német férfi, Jens R. vezette a kisteherautót, amely a münsteri belvárosában délután röviddel fél négy előtt teraszon ülő emberek közé hajtott. 

Jens R. 2014-ben és 2016-ban is pszichés gondokkal tűnt fel - tették hozzá.

Kapcsolódó cikkünk

Egy másik országos lap, a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) biztonsági forrásoktól származó, este közölt értesülése alapján Jens R. 1969. május 1-jén született az Olsberg nevű észak-rajna-vesztfáliai kisvárosban, és hosszú ideje Münsterben élt. Nagyjából két kilométerre lakott a gázolás helyszínétől, az óváros egyik híres vendéglője, a Kiepenkerl előtti tértől. A gázoláshoz használt jármű egy német gyártmányú, utazásra, kempingezésre használt mikrobusz, úgynevezett kempingbusz volt - tették hozzá. 

A Westfälische Nachrichten (WN) című regionális lap szerint Jens R.-nek pszichés betegsége volt, és március 29-én e-mailben elbúcsúzott valamennyi ismerősétől. A lap hírportálján közölt beszámoló szerint a gázoló ezzel a levéllel "mintegy előre jelezte öngyilkosságát". 

A Bild című lap a hírportálján azt írta, hogy a férfi büntetlen előéletű volt. A rendőrség este megkezdte lakásának átkutatását, a lap tudomása szerint robbanóanyagot keresnek és a művelethez különleges egységeket is mozgósítottak.

A Rheinische Post című tartományi lap a hírportálján azt írta, hogy a gázoló lakásánál ellenőrzött robbantást hajtottak végre.

Korábban a Bild, a WN és több más lap is írt arról, hogy a mikrobuszban találtak egy gyanús tárgyat. A WN szerint ezt késő este ellenőrzött robbantással akarják megsemmisíteni a helyszínen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?