München: házkutatás az elkövető lakásán

München |

<div>Lezárt egy többemeletes lakóházat és átkutatott egy lakást a német rendőrség.</div><div>&nbsp;</div>

A müncheni Maxvorstadt kerületben történt a házkutatás, néhány órával azután, hogy egy 18 éves német–iráni fiatal nyolc embert agyonlőtt az Olympia bevásárlóközpontban és magával is végzett. Együtt élt a szüleivelA dpa német hírügynökség értesülései szerint a nyomozók kartondobozokat vittek magukkal a lakásból. A Bild című német napilap online híroldalán azt írta, az elkövető szüleinek lakásáról van szó. A lap információi szerint a fiatalember együtt élt szüleivel és a lakóhelyéhez közeli iskolába járt.Horst Seehofer bajor miniszterelnök szombat reggel megrendülve nyilatkozott a történtekről. „Könnyekkel és rémülettel tölt el mindenkit ez a brutális és embereket semmibe vevő támadás” – mondta, és köszönetet mondott a világ minden részéről érkező támogatásért. Óvatosan a videofelvételekkelA német rendőrség szakszervezetének (GdP) alelnöke arra szólított fel, hogy veszélyhelyzetek esetén biztonsági okokból a fénykép- és videofelvételeket ne tegyék közzé azonnal a lakosok, hanem adják át a rendőrségnek. A hatóságoknak és a nyilvánosságnak is hozzá kell szoknia ahhoz, hogy „a közösségi médián keresztül gyakorlatilag valós időben követik a hasonló véres történéseket”, ez azonban problémákat vet fel a nyomozáskor és az evakuálási intézkedéseknél – mondta. Előző este a közösségi médiában sok később valótlannak bizonyult híresztelés terjedt el a lövöldözésről. A müncheni rendőrség péntek esti felhívása ellenére számos fotó és videofelvétel került idejekorán a világhálóra. A GdP elnöke dicsérte a rendőrség hatékonyságát a bajor tartományi fővárosban, ahova előző este Németország egész területéről és a környező országokból összesen 2 300 rendőr érkezett a kihirdetett „rendkívüli helyzet” megoldására.Peter Beck, a müncheni rendőrség szóvivője azt mondta, a biztonsági korlátozásokat feloldották, és újra menetrend szerint járnak a müncheni tömegközlekedési eszközök. „A gyanúsított kapcsán mindent meg kell vizsgálnunk, de egyelőre nem tudjuk, mi válthatta ki tettét” – jegyezte meg Beck az AP amerikai hírügynökségnek. 

Főleg külföldieket ölt

Három-három török és koszovói, valamint egy görög állampolgár is életét vesztette a müncheni bevásárlóközpontban péntek este történt lövöldözésben – jelentették be szombaton Isztambulban, Athénban és Pristinában.

Az ámokfutás kilenc halálos áldozata között német közlések szerint három nő és öt kiskorú van, a 27 sebesült között pedig több gyerek.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?