Mugabe távozásával ismét felvette papi gallérját York érseke

London |

<p>Ismét felvette vasárnap a papi gallérját az anglikán egyház egyik vezető személyisége, aki éppen tíz évvel ezelőtt a BBC brit televízió élő adásában leoldotta a gallérját, és egy ollóval szeletekre vágta azt tiltakozásul a Robert Mugabe akkori zimbabwei elnök rezsimje által gyakorolt elnyomás ellen.</p>

John Sentamu, York érseke 2007 decemberében azt ígérte, hogy addig nem veszi fel újra a papi gallért, amíg Mugabe van hatalmon Zimbabwéban.

Miután kedden Robert Mugabe 37 éves elnökség után bejelentette lemondását, York érsekét vasárnap meghívták ugyanabba a BBC-műsorba, amelynek műsorvezetője egy borítékban átadta neki a tíz éve felaprított gallérjának darabjait. Az ugandai születésű Sentamu a darabkákat vizsgálgatva kiemelte: ugyanez a tanulság Zimbabwe számára is. Muszáj, hogy valami radikális, valami új menjen végbe, az új vezetés nem elégedhet meg azzal, hogy megpróbálja megjavítgatni a dolgokat - hangsúlyozta, majd elővett egy új gallért, és a ruháján a helyére illesztette.

York érseke arról is beszélt a műsorban, hogy fontos, hogy az új elnök, Emmerson Mnangagwa ne csak egyszerűen eltörölje a múltat. Ehelyett arra lenne szükség Zimbabwéban, hogy kiderítsék az igazságot és megbékéljenek, mint ahogy az végbement a Dél-afrikai Köztársaságban az apartheid után. Robert Mugabénak bocsánatot kellene kérni amiatt, hogy kis híján tönkretette az országot - vélekedett York érseke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?