Rezidenciát és luxuskocsiflottát kap a leváltott zimbabwei elnök

mugabe
Harare |

Nagyvonalú nyugellátást fog kapni Robert Mugabe leváltott zimbabwei elnök: rezidenciát és gépkocsiflottát kap, és az állam fizeti, ha repülőgépen utazik. Az erről szóló tervet csütörtökön ismertették Hararéban.

Mugabe kiszolgálásáról egy legalább húsz főből álló személyzet fog gondoskodni, és köztük lesz hat testőr is - írta a The Herald című lap. A nyugdíjának összegét nem közölték, de az alkotmány előírja, hogy a visszavonult elnök ugyanannyi pénz kapjon, mint az államfői tiszteletdíj. A sajtóban a múlt hónapban az az értesülés is megjelent, hogy 10 millió dollár bánatpénzt kap a lemondásáért cserébe, de ezt a kormány cáfolta.

A volt elnök 93 éves. Lemondását a hadsereg kényszerítette ki novemberben, miután 37 évig állt a dél-afrikai ország élén. Azt sikerült kialkudnia, hogy mentesüljön a felelősségre vonás alól az esetleg nyilvánosságra kerülő szabálytalan vagy törvénybe ütköző ügyeiért.

A gépkocsijai között lesz egy Mercedes S 500-as, egy terepjáró és egy kisteherautó, és az üzemanyagot is közpénzből állják. A járműveket ötévente fogják lecserélni újra. Kormányköltségen évente négy légi utat tehet az országon belül első osztályon, és külön gépet bérelnek neki ugyancsak évi négy alkalommal, ha külföldre megy.

Hivatalos, bútorozott rezidenciájának a helyét maga választhatja ki a fővárosban. A ház rezsijét az állam állja. A listán ingyenes egészségügyi ellátás is szerepel a maga, a felesége és a kiszolgáló személyzet számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?