MSZP: Magyarország az unió fekete báránya lett

Budapest |

<p>Kovács László szerint megbecsült tagállamból Magyarország mára az Európai Unió fekete báránya lett.</p>

Az MSZP alelnöke szombaton sajtótájékoztatón azt mondta: bár Orbán Viktor erős Európáról beszél, politikája egy gyenge, nemzetközi tekintélyét elvesztő Magyarországhoz vezet. Erről az útról vissza kell fordulni - húzta alá.
A soros elnökség már biztosan nem lesz sikertörténet - vélekedett Kovács László, hozzátéve, fontos, hogy a kormány ne akarja legyőzni az EU intézményeit, és mentse, ami menthető. Mint mondta, az MSZP kész támogatni ebben a kabinetet, ehhez azonban az szükséges, hogy a miniszterelnök fölhagyjon "pökhendi és nyegle nyilatkozataival", a demokrácia és a jogállamiság lerombolásával.
Az elnökséggel Magyarország lehetőséget kapott bizonyítani, hogy beilleszkedett az unióba, ehelyett azonban kétségek támadtak, vizsgálatok folynak, hogy a kormány egyes intézkedései nem sértik-e az uniós alapelveket - jelentette ki a szocialisták alelnöke.
A volt külügyminiszter úgy fogalmazott: Magyarország és egyetlen soros elnökség sem kapott korábban ennyi bírálatot, ami azt mutatja, hogy Orbán Viktor és kormánya eljátszotta a nemzetközi bizalmat, megbecsülést, amelyet szerinte az ország már a nyolcvanas évek eleje óta élvezett.
Mint mondta, a bírálók kétségbe vonják, hogy Magyarország demokratikus jogállam, hogy alkalmas a soros elnökség betöltésére, berendezkedését egykori és mai tekintélyuralmi rendszerekhez, diktatúrákhoz, a kormányfőt pedig azok vezetőihez hasonlítják. Hozzátette: a bírálók között baloldali, liberális és konzervatív lapokat és politikusokat is találni.
Kovács László szerint bár e bírálatokat a médiatörvény szülte, azokat a kormány korábbi, a demokráciát és jogállamiságot romboló intézkedései alapozták meg, és azok hiteltelenítik a médiatörvénnyel összefüggő kormányzati nyilatkozatokat is. Úgy vélekedett, az ország tekintélyének helyreállításához kulcsfontosságú lenne, hogy a parlament - a szocialisták által is szorgalmazott rendkívüli ülésen - visszavonja a médiatörvényt, és helyette szakmai egyeztetések után új jogszabályt alkosson. Ellenkező esetben a jogszabály visszhangja a soros elnökség egészét meghatározhatja.
Beszélt arról is: hamis a kormány érvelése, amely a médiatörvény és más európai szabályozások rokonságáról szól, mert bár valóban nem példátlan, hogy a médiahatóság vezetőit a kormány nevezze ki, szokatlan, hogy saját emberei közül tegye ezt.
Az MSZP alelnöke úgy összegzett: a kormánynak be kell látnia, hogy kétharmados parlamenti többsége idehaza szinte korlátlan lehetőségeket biztosít számára, az Európai Unióban azonban nem ad többletjogokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?