Moszkvában megakadályozták a melegparádé megtartását

Moszkva |

<p>Megtámadták egy melegfelvonulás résztvevőit szélsőségesek szombaton az orosz fővárosban, Moszkvában; a menet megtartásához a hatóságok előzetesen nem járultak hozzá, s a rendőrség féltucatnyi felvonulót őrizetbe vett.</p>

A résztvevők szivárvány színű lobogókat és táblákat vittek magukkal. Ez utóbbiakon az állt: Oroszország nem Irán. A menetelőket szélsőséges vallási csoportok tagjai támadták meg.
A homoszexuálisok és egyéb szexuális kisebbségek képviselői két irányból, a Kreml fala mellett lévő Sándor-kertből és a polgármesteri hivatal Tverszkaján, a város közeli egyik főutcáján lévő épülete elől szándékoztak végigvonulni a belváros egy kis részén.    
A parádét a melegek annak ellenére rendezték meg, hogy a városi hatóságok nem járultak hozzá. Ezúttal arra hivatkozott a moszkvai önkormányzat, hogy egyfelől számos tiltakozó levél érkezett, másfelől a határőrök napját tartják Moszkvában, amikor a testület mai és egykori tagjai családostul kivonulnak a város parkjaiba, tereire, s ezért ellenakcióktól, összetűzésektől kell tartani.
A melegek "kulturális-ismeretterjesztő akciót" terveztek, amely a kultúra és a tudomány területén tevékenykedő melegekhez való viszony történetét mutatta volna be.
Hasonló parádét évek óta terveznek a szexuális kisebbségek moszkvai képviselői, de engedélyt egyszer sem kaptak rá. Ennek ellenére többször megpróbálkoztak, mindig igen kis létszámmal, de a hatóságok mindig felléptek ellenük.
Végül a melegek 2008-ban a strasbourgi európai emberi jogi bírósághoz fordultak, amely a 2006-os, 2007-es és 2008-as tilalom ügyében 2010 januárjáig szabott időt az orosz kormánynak, hogy kifejtse saját álláspontját. Ezt követően a bíróság jogsértőnek minősítette a felvonulások betiltását. Az orosz fél megfellebbezte a döntést, de idén április 11-én a testület helybenhagyta azt, így jogerőre is emelkedett.
Ezt követően nyújtották be idei kérelmüket a moszkvai melegek, de a hatóságok ezúttal sem járultak hozzá a rendezvény megtartásához, és a rendőrség kilátásba helyzete, hogy meg fogja akadályozni a felvonulást.
Az orosz és nemzetközi jogvédők és szervezeteik 2006, az első tilalom óta többször élesen elítélték a moszkvai hatóságokat a szexuális kisebbségek tervezett megmozdulásának betiltásáért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?