Moszkva újabb hadihajókat küld a szíriai partokhoz

Moszkva |

<p>Az orosz haditengerészet újabb hajókat küld a szíriai partokhoz, illetve a tartúszi kikötőbe, ahol Oroszország műszaki kiszolgáló bázist tart fenn. Az ITAR-TASZSZ és az Interfax hírügynökségek vasárnapi értesülése szerint a Novocserkasszk partraszállító hajó elhagyta fekete-tengeri - novorosszijszki - állomáshelyét, katonákkal és hadi felszereléssel a fedélzetén. A hajó január első felében érkezhet meg Tartúsz körzetébe. Ugyancsak a térségbe irányítják a Nyikolaj Filcsenkov és az Azov partraszállító hajókat.</p>

 A jelentések nem térnek ki a küldetés céljára, mindazonáltal orosz diplomaták korábban közölték, hogy Moszkva felkészül arra, hogy szükség esetén kimenekítse Szíriában lévő több ezer orosz állampolgárát. A védelmi minisztérium két hete bejelentette, hogy több hajót is a Földközi-tengerre vezényeltek.
    Tartúsz kikötőjében van Oroszország egyetlen, még a szovjet időkből örökölt földközi-tengeri haditengerészeti létesítménye. Az ellátó és műszaki kiszolgáló bázis stratégiai jelentőségű Moszkva számára. Feladata az, hogy a Földközi-tengeren és az Ádeni-öbölben feladatot teljesítő orosz hajókat üzemanyaggal, élelemmel és vízzel lássa el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?