Mogherini: nincs szükség az Iránnal kötött nukleáris megállapodás újratárgyalására

<p>Nincs szükség az Iránnal két éve kötött nukleáris megállapodás újratárgyalására - mondta Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerdán New Yorkban, hangsúlyozva, hogy - dacára az Egyesült Államok újratárgyalást szorgalmazó követeléseinek - a megállapodás beváltotta a hozzá fűzött reményeket.</p>

"Nincs szükség a megállapodás egyes részeinek újratárgyalására, mivel a megállapodás egy nukleáris programra vonatkozik, és mint ilyen, működik" - jelentette ki Mogherini újságíróknak a megállapodást Iránnal megkötő hat hatalom és Irán képviselőinek ENSZ-béli találkozója után, amelyre Rex Tillerson amerikai külügyminiszter iráni kollégájával, Mohammad Dzsavád Zaríffal együtt érkezett.

A találkozón elnöklő Mogherini hozzátette, hogy a résztvevők - beleértve az Egyesült Államokat is - mindannyian egyetértettek, hogy a felek eddig végrehajtották a megállapodásban foglaltakat.

Mogherini leszögezte, hogy a találkozón nem merült fel a megállapodás esetleges módosításának témája. Hozzátette, hogy amennyiben azzal kapcsolatban nem nukleáris vonatkozású kérdések merülnének fel, azokat másutt kell megvitatni.

Arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok vajon elkötelezte-e magát, hogy részese marad a paktumnak, az EU külpolitikai főképviselője csak annyit mondott, hogy ez "más kérdés". 

Donald Trump amerikai elnök szerdán az ENSZ-ben újságírók előtt közölte, döntött arról, hogy kilépteti-e országát a hat hatalom és Irán között 2015-ben Teherán atomprogramjáról kötött megállapodásból, de egyelőre nem árulja el, mi ez a döntés. Az ENSZ-közgyűlés általános vitájában első alkalommal részt vevő Trump előzőleg azzal vádolta Iránt, hogy "erőszakot, vérontást és káoszt exportál" a térségben, a Teheránnal kötött nukleáris egyezségről pedig kijelentette, hogy az az egyik legrosszabb és legegyoldalúbb tranzakció volt, amelyben az Egyesült Államok valaha részt vett.  Trump "korrupt diktatúrának" és gyilkos rezsimnek nevezte Iránt, amely szerinte az olajból származó bevételeit a libanoni síita Hezbollah és más terrorszervezetek pénzelésére használja, amelyek gyilkolják az ártatlan muzulmánokat, és támadják a békés arabokat és Izrael szomszédjait. Az amerikai külügyminiszter, Tillerson újságírók előtt úgy nyilatkozott: meg kell változtatni az Iránnal kötött nukleáris megállapodást, ha azt akarják, hogy az Egyesült Államok a megállapodás részese maradjon. Haszan Róháni iráni elnök minderre úgy reagált, az amerikai elnök "retorikája és propagandája ellenére" nem gondolják, hogy Trump kivonulna a megállapodásból.

Mogherini ugyanakkor a hatok és Irán tanácskozása után azzal érvelt, hogy nem lenne bölcs dolog újranyitni a tárgyalásokat olyan időben, amikor a világnak éppen Észak-Korea nukleáris fenyegetésével kell foglalkoznia. "Van már egy fenyegető nukleáris válságunk. Határozottan nincs szükségünk arra, hogy egy másikba is belemenjünk" - mondta.

Az amerikai elnöknek odahaza október 15-ig kell eldöntenie: igazolja-e, hogy Irán eleget tesz a szerződésnek. Ha ezt nem teszi meg, az amerikai kongresszusnak 60 napja van arra, hogy eldöntse, ismét bevezeti-e az Irán ellen eddig feloldott szankciókat.

Emmanuel Macron francia elnök szerdán New Yorkban újságíróknak nyilatkozva megismételte, hogy hiba lenne érvényteleníteni az Iránnal kötött megállapodást, és továbbra is győzködni fogja Trumpot, hogy változtassa meg ezzel kapcsolatos véleményét. Hozzátette azonban, hogy az egyezmény egymagában már nem elégséges, tekintettel arra, hogy aláírása óta Teherán növelte térségbeli befolyását, és folytatta a teszteket ballisztikus rakétáival.  Meg kell szerinte vitatni, hogy szankcionálni kell-e Iránt ballisztikus rakétaprogramja miatt, illetve azonnal tárgyalások kell kezdeni arról, hogy mi következik azután, hogy az iráni nukleáris programra előírt korlátozások egy része 2025-től lejár. 

"Legyünk őszinték, nő a feszültség. Vessenek pillantást a Hezbollah tevékenységére és Irán szíriai nyomásgyakorlására" - mondta Macron, aki szerint olyan megoldásra van szükség, amely megnyugtatná az Egyesült Államokat és a térségbeli országokat. Felajánlotta, hogy Párizs közvetítene az Egyesült Államok és Irán között a szíriai helyzetről

Haszán  Roháni iráni államfő azt mondta New York-i sajtótájékoztatóján, hogy az irániak bocsánatkérést várnak Donald Trumptől a "rendkívül sértő" retorikája és az ENSZ-közgyűlésen elhangzott alaptalan állításai miatt. Roháni szerint a Trump-kormányzat ürügyet keres arra, hogy kihátráljon a nukleáris megállapodásból, de nagyon téved, ha azt hiszi, hogy ezzel nyomást gyakorolhat Iránra. Az államfő szerint ha az Egyesült Államok mégis úgy dönt, hogy felmondja a szerződést, akkor Irán számára nyitva áll majd "bármilyen lehetőség és bármilyen opció", amely a javát szolgálja. Elutasította Trump "alaptalan vádjait", hogy az atommegállapodás leple alatt Irán atomfegyver fejleszthet.

"Irán sosem akart atomfegyvert, a jövőben sem akar majd atomfegyvert, és most sem akar atomfegyvert" - szögezte le az iráni elnök, hozzátéve, hogy az urándúsítás esetleg szóba jöhet, de nem atombomba gyártása. Kifejtette, hogy lassan lejár  tíz évre szóló megállapodás a busehri atomreaktorhoz szükséges fűtőanyag beszerzéséről, és előfordulhat, hogy Teherán saját, fűtőanyaghoz szükséges dúsított uránt akar majd előállítani.

Roháni többször megismételte, hogy semmilyen változtatások vagy módosítgatások nem lesznek az atommegállapodásban, és Irán nem fogad el semmilyen "feltételt vagy előfeltételt", hogy az Egyesült Államokat bent tartsa a két évig tartó tárgyalások eredményeképpen született megállapodásban, amelyre az ENSZ Biztonsági Tanács is áldását adta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?