Mintegy 150 ezer ukrán menekült van már Csehországban

Vít Rakušan

Csehországba szerdáig mintegy 150 ezer ukrán menekült érkezett, közülük több mint 90 ezren már az országban tartózkodásra, egészségügyi ellátásra és munkavállalásra jogosító speciális vízumot is megkapták – közölte Vít Rakušan belügyminiszter szerdán Prágában a ČTK hírügynökség kérdésére válaszolva.

A tárcavezető megerősítette, hogy a menekültek többsége továbbra is nő és gyermek.

Vít Rakušan szerint Prágában és mind a 13 csehországi régióban teljes gőzzel működnek a segélyközpontok, amelyek segítenek a menekülteknek adminisztrációs ügyeik intézésében, biztosítják ellátásukat, elszállásolásukat és a szükséges orvosi ellenőrzést, illetve kezelést.

Prágában a segélyközpontot a Kongresszusi Palotában rendezték be, ahol Zdeněk Hřib főpolgármester szerint eddig 19 ezer menekülttel foglalkoztak. Miután a főváros elszállásolási lehetőségeinek határára jutott, a menekültek egy részét a még szabad kapacitásokkal rendelkező regionális központokba szállítják. Prágán kívül az ukránok legnagyobb számban Dél-Morvaországba és Dél-Csehországba szeretnének menni.

Csehország mintegy 250 ezer ukrán menekültnek képes biztosítani a befogadást és az alapellátást - mondta a miniszter.

A probléma hosszabb távú kezelésével szerdán délután foglalkozik a kormány.

Az Ukrajna elleni orosz agresszió széles körű szolidaritási hullámot váltott ki a csehek körében. Petr Fiala miniszterelnök legutóbbi nyilatkozata szerint a kormány több mint 600 millió korona értékben adományozott fegyvereket és lőszert az ukrán kormánynak, s ez a segélynyújtás folytatódni fog. Az ukrán menekültek megsegítésére a kormány eddig mintegy 3,6 milliárd koronát (55,8 milliárd forint) különített el, míg a civil szféra több mint 1,5 milliárd koronát gyűjtött össze, s az összeg napról napra növekszik.

Csehország a pozsonyi kormány kérésére 100 katonát és rendőrt küldött Szlovákiába az ottani menekültproblémák kezelésének segítésére. A csehek egy része az ukrán-szlovák határon fog szolgálatot teljesíteni, míg többségük szlovák kollégáikkal együtt 400 személy befogadására alkalmas menekülttábort épít Rózsahegy (Ruzomberok) mellett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?