Minden vádpontban bűnösnek vallotta magát a hírhedt sorozatgyilkos

Minden vádpontban bűnösnek vallotta magát egy hírhedt sorozatgyilkos

Minden vádpontban bűnösnek vallotta magát egy hírhedt sorozatgyilkos Kaliforniában, akit több mint negyven év bujkálás után tartóztattak le 2018-ban.

A 74 éves Joseph James DeAngelo egy vádalku keretében beismerte a bíróságon, hogy ő a tettese annak a tizenhárom gyilkosságnak, mintegy ötven nemi erőszaknak és több mint száz betörésnek, amelyet Sacramentóban és környékén, San Franciscóban és Dél-Kaliforniában követtek el 1976 és 1986 között.

Az évtizedeken keresztül felderítetlen bűnügy elkövetőjét a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nyilvántartásaiban és a sajtóban „éjszakai gyilkos”, valamint „Golden State-i gyilkos” néven tartották számon. Golden State Kalifornia beceneve, jelentése az Arany Állam.

A korábban rendőrként dolgozó férfira a vádalku keretében tényleges életfogytiglani börtönbüntetést szabnak ki, azonban mentesül az esetleges halálbüntetéstől.

Az ügyészség hangsúlyozta: ez a megállapodás lehetővé teszi, hogy az idősödő áldozatok és hozzátartozóik még lássák, ahogyan igazságot szolgáltatnak az ügyükben, a büntetőeljárás ugyanis akár még tíz évig is elhúzódhatna.

A hét órán keresztül tartó meghallgatást DeAngelo kifejezéstelen arccal ülte végig egy kerekesszékben, a bíró által feltett kérdésekre elhaló hangon, igennel és nemmel válaszolt.

A férfi megtalálásában családfakutató portálokon található genetikai információk segítettek a rendőröknek, akik azokat a családfákat követték, amelyeknél genetikai hasonlóságot találtak a gyilkoséval. Egy rokon DNS-e alapján, valamint DeAngelo életkora és a támadás helyéhez közeli lakcíme miatt kezdtek gyanakodni a férfira.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?