Minden tízedik ukrán kész pénzért eladni a szavazatát

Kijev |

<p>Minden tizedik ukrán kész annak adni a szavazatát, aki fizet érte - derült ki abból a hétfőn nyilvánosságra hozott felmérésből, amelyet a Demokratikus Kezdeményezések Alapítványa és a kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) közösen készített.</p>

 

A megkérdezettek 82,9 százaléka válaszolta azt, hogy nem adja el a szavazatát, 1,5 százalékuk viszont kijelentette, hogy akármennyiért bárkire leadja a voksát. 5,2 százalék közölte, hogy hajlandó eladni a szavazatát, ha megfelelő összeget kínálnak érte, 4,6 százalék pedig azt mondta, hogy attól elfogadja a pénzt, akit egyébként is támogatna. Eközben a Szvoboda (Szabadság) párt a Korreszpondent ukrán hírportál szerint hétfőn közölte, hogy értesülései szerint Cserkaszi megyében 500 hrivnyát, azaz körülbelül 14 500 forintot osztogatnak a kormányzó Régiók Pártjának képviselői a potenciális választóknak azért, hogy pártjuk helyi jelöltjére szavazzanak.Az ukrán parlamenti választásokat október 28-án tartják.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?