Minden ötödik guantánamói fogoly ismét a terrorizmust választja

Washington |

<p>A guantánamói börtöntábor szabadon engedett foglyai közül minden ötödik ismét terrorizmusra adja a fejét - közölték szerdán washingtoni illetékesek egy védelmi minisztériumi jelentésre hivatkozva.</p>

A "visszatérők" számáról szóló első jelentés 2008. decemberében látott napvilágot, s abban a Pentagon 11 százalékra tette azon elengedett foglyok számát, akik szabadulásuk után visszatértek a terrorizmus világába. Az öt hónappal később, tavaly áprilisban közétett jelentés már 14 százalékra becsülte az arányukat.

Geoff Morrell, a Pentagon szóvivője szerdán közölte, hogy elkészül a legújabb jelentés, de egyelőre titkosított. A szóvivő csak annyit mondott róla, hogy "nem fordult meg az irányzat". Névtelenül nyilatkozó washingtoni illetékesek azonban elárulták, hogy a jelentés szerint a szabadon engedett guantánamói foglyok 20 százaléka ismét terrorizmusra adja a fejét.

Eddig több mint 560 terrorizmussal gyanúsított foglyot engedtek távozni a guantánamói fogolytáborból, többségük még a Bush-kormányzat idején szabadult. Jelenleg még 198 embert tartanak fogva a Kuba szigetén található táborban, s a foglyok többsége jemeni.

Barack Obama amerikai elnök a fogolytábor felszámolását ígérte, de kedden bejelentette, hogy kormánya azonnali hatállyal felfüggesztette a foglyok átszállítását Jemenbe. Kiderült ugyanis, hogy az arab országban képezte ki az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat azt a nigériai férfit, aki karácsonykor megpróbált felrobbantani egy Detroitba tartó amerikai repülőgépet. Napokkal a meghiúsult merénylet előtt hat jemenit engedtek haza a kubai fogolytáborból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?